Délután

Sziasztok! :) Már nagyon régen üzentem nektek, inkább csak a részeket írtam. Ezért nagyon szeretném most megköszönni az 5513 megtekintőt. Még két rész van vissza és vége van a történetnek.....de folytatni fogom ugyanitt egy teljesen másik történettel....! :)  Örülök, hogy ennyien olvassák, amit írok, bár sajnálom, hogy mostanában nem kapok semmi visszajelzést, hogy tetszik-e vagy nem tetszik a rész, ezért arra a következtetésre jutottam, hogy következőt mondjuk 3 hozzászólás után fogom elhozni. Na de nem húzom tovább a mondókámat itt az új rész...  :)
                                                                                                           *Petra.





Délután egykor ébredtem fel, de még így is úgy éreztem magamat, mint akit fejbe vágtak valamivel. Kikászálódtam az ágyból. Zayn valószínű életében először, előbb ébredt fel mint én. Elballagtam a fürdőszobáig és bevágtam magamat a kádba.
Mennyire jó dolog, hogy hazudok nekik? Hogy nem mondom el nekik, hogy emlékszek mindenre..emlékszem, ahogy segíteni próbáltak, hogy mindenre emlékezzek, hogy Louis vacsorázni vitt és arra is, hogy elmondta az a kis baba az övé...VOLT.
Olyan nehéz. Már teljesen beleéltem magam abba, hogy babázhassak. Ruhát vehessek neki. Öltöztessem. Járni taníthassam. De már nincs többé. Ebben az esetben örülök is neki, hogy nincsen. Én Zayn-től szeretnék gyereket és senki mástól. Addig gondolkoztam mindenen ami az elmúlt hetekben történt, hogy a vizem teljesen kihűlt de már ez sem érdekelt. Egy könny csordult ki szememből.
Kinyílt a fürdőszoba ajtó, bár észre se vettem csak akkor tűnt fel csak azt vettem észre, hogy valaki letörölte a könnyeimet. Harry volt az. Biztató mosollyal ült velem szembe...amolyan Minden rendben lesz! mosollyal.
- Én ezt nem értem. Miért én? - néztem bele zöld szemébe, ami ettől a mondatomtól máris könnyektől ragyogott. Választ nem kaptam, csak nézett rám.
- Tudom, hogy tudod. Tudom, hogy emlékszel mindenre! - még mindig tartotta a szemkontaktust de arcáról eltűnt a mosoly.
Lesütöttem a szemem.Most mondjam el neki, hogy igen, mindenre emlékszek és mindenről tudok?
Óvatosan rá néztem Ő pedig a tekintetével szinte égette a bőrömet.
- Honnan veszed ezt? - kérdeztem alig hallhatóan.
Most ő kerülte a szememet. Hallgatózott? Vagy csak gondolatolvasó?
Az utolsóra rájöttem, hogy hülyeség, már majdnem felröhögtem, de a körülményeket tekintve nem lenne nagyon jó dolog, ha most jönne rám a röhögő görcs.
- Szóval. Honnan veszed? - mondtam újra.
- Figyel Pez én esküszöm nem akartalak kihallgatni, csak bent hagytam a kórtermedbe a pulcsimat és vissza akartam érteni menni és akkor meghallottam amint mondod Perrie-nek, hogy emlékszel. - hadarta.
Oké akkor tényleg nem gondolat olvasó.
- Kérlek ne mondd el senkinek! Nem akarom, hogy tudják, főleg nem Louis. Így sem egyszerű. - motyogtam halkan, nehogy valaki meghallja.
- Nincs itthon senki, nem kell suttogni. De megnyugodhatsz, nem mondom el senkinek. Nem akarok rosszat se neked, se Lou-nak, se Zayn-nek.
- Köszönöm. Most pedig ha megengeded kiszállnék a kádból. - mondtam mosolyogva, majd távozott a fürdőből.
 Ha senki sincs itthon egy újabb napot kell eltöltenem Styles-sal. Oké. Legalább beszélek valakivel és nem egyedül hagytak itthon.
Magamra kaptam egy cicanacit és egy egyszerű fehér pólót, majd leszaladtam a konyhába, hogy egyek pár falatot. Meglepetésemre a reggeli már kint várt az asztalon.
- Mivel napok óta alig ettél normál ételt gondoltam csinálok neked reggelit! - nézett rám Harry a kanapéról.
Ezek a kedvenceim. Pirítós, tojásrántotta és narancslé. Szuper.
- Köszi Harold.
Ahogy leültem a pulthoz, mellém ült a kis fürtös.
- Szóval tudod, hogy Louis-é lett volna a gyerek.- mondta miközben ivott az ÉN narancslevemből.
- Igen. - mondtam, bár eléggé frusztrál a dolog és nem igazán szeretnék beszélni róla, de ha Hazz szeretné, akkor válaszolgatok pár kérdésre.
- Undorító, hogy Lou ezt tette veled. - fintorgott. Nekem fogalmam sincs mit tett velem, ez a legszebb az egészben. Olyan ocsmány módon részeg voltam, hogy semmire nem emlékszek. Inkább ez az undorító.
- Miért mi történt? - haraptam bele egyet a pirítósomba.
- Te nem tudod?
- Honnan kéne tudnom? Amikor megtudtam, hogy gyerekem van tőle, nem az volt a kérdésem, hogy: És mégis hogy történt?
- Részeg voltál...nem akartál lefeküdni Louis-sal,de Ő veled annál inkább! Tömören ennyi.
Mondjuk úgy, hogy ezeket meg se hallottam.
- Amint Lou hazaért kérlek szólj! - felkeltem, ott hagytam a reggelimet és a szobába igyekeztem.
Nem vágytam inkább senkinek se a társaságára. Magam mögé csuktam az ajtót és leültem az ágy szélére.
Miért én?
A komódra pillantottam, ahol a Zayn-nel közös képeink díszelegtek. Az első csók, amit Harry készített, amikor a hullámvasúton ülünk, egy koncert fotó, Párizs, Verona és még további csodás emlék pillanatok.
Kezembe kaptam az egyik kedvencemet, az Eiffel tornyos, éjszakás, csókolózós fotónkat. Romantikus volt, olyan meghitt. Magamhoz öleltem.
El kell neki mondanom. Akármi is lesz, nem lehet normális kapcsolatot kiépíteni hazugságokra. Tudnia kell. De, hogy mondjam el neki, az egészet. Mégis hol vannak most? Miért csak Harry van itthon velem?
Jobb lesz ha elmegyek és egy kicsit kiszellőztetem a fejemet. Cipőbe bújtam és már kiléptem volna, amikor egy rekedtes hang utánam kiáltott.
- Hova mész? - megláttam, ahogy Harry is megjelenik, cipőben és kabátban, kezében pedig az én dzsekimet tartja.
- Sétálok egyet! - mondtam.
- Egyedül el nem engedlek, és ezt vedd fel, mert fúj a szél odakint! - felém nyújtotta a bőr kabátot, majd belebújtam.
- Miért nem mehetek egyedül? Gondolkozni akarok és melletted azt nem lehet!
- Nem akarom, hogy bármi bajod essen. Tehát vagy velem, vagy nem mész sehova.
Olyan volt mintha az apámat hallottam volna.
- Oké. Akkor gyere.
Kinyitottam az ajtót és neki indultam az utamnak. Lassan sétáltam és közben az járt a fejemben, mégis hogy mondjam el?
- Nem tudom. Ha elakarod mondani, szerintem ne legyen ott Louis, mert Zayn kiüti az összes fogát. - mondta Harry.
- Hangosan gondolkoztam? - néztem rá értetlenül.
- Igen. - mosolygott.
- Én csak nem értem. Nem tudom mit tegyek. El akarom neki mondani, mert hazugságokra nem lehet kapcsolatot építeni. De mi akkor ha már én sem kellek majd neki? Akkor mit kezdek? Harry én nem tudnék nélküle élni. Nem akarok nélküle lefeküdni, nélküle felébredni. Nem akarom, hogy úgy át nézzen rajtam mintha nem is léteznék. - sírásba törtem ki. Nem tudom mit tudok tenni.
- Akármi is lesz melletted leszek. Tedd, azt amit az eszed súg és ne a szívedre hallgass. Én  már csak tudom. - átölelt és próbált megnyugtatni a szavaival. Ott lesz mellettem? Rendben nem leszek egyedül, de nem ZAYN lesz mellettem.
- Honnan tudod?  néztem rá könnyes szemekkel.
- Ez most nem fontos. Menjünk haza, csinálok neked egy forró teát és felőlem bezárkózhatsz ha neked úgy jobb.
Haza felé sétáltunk és elsétáltunk a pad mellett. A pad mellett ahol Louis-sal minden megtörtént.Hirtelen kisebb emlékek jutottak eszembe, arról az éjszakáról.Ahogy ülünk a padon és közelebb hajol, meg akart csókolni de nem engedtem. Ám én nem úgy emlékeztem, hogy ezek után próbálkozott volna. Teljesen máshogy. Mi utána hazamentünk és lefeküdtem aludni. Miért emlékszem én máshogy, mint Louis?
- Harry..? Miért van az, hogy én nem úgy emlékszek, hogy bármi is lett volna köztem és Lou közt?
Nem értem ezt az egészet. Nem csak én nem értettem, mert Harold arcán értetlenkedés jelent meg.
- Te hogy emlékszel?
- Megakart csókolni, de visszautasítottam, majd hazajöttünk lefeküdtem aludni és ennyi.
- Ezt nem értem. Oké részeg voltál...de attól még ha erre emlékszel, akkor miért mondja azt Louis, hogy a gyerek az övé volt?
Megrántottam a vállamat.
Hazaértünk. Lerúgtam a lábamról a sáros dorkómat és megtámadtam a konyhát. Elkészítettem két bögre teát és az egyiket Harry-nek adtam. Csendben elkortyolgattuk.
- Először Louis-sal beszélj...ne Zayn-nel. Kérdezd meg, hogy te miért nem úgy emlékszel mint Ő.
Bólogattam. Egész délután csak üldögéltünk, még az eső is esni kezdett, így a kettőnk közt lévő csendet az esőcseppek kopogása tette kevésbé üressé. Beköszöntött az este. A többiek hazaértek és nevetgélve tértek be hozzánk a nappaliba.
- Szia Édes. - kapott fel ölébe Zayn és megcsókolt.
Nem értettem, mi történt aminek ennyire kell örülni.
- Mi a boldogság tárgya? - pattantam fel és megigazítottam a rajtam lévő most már teljesen gyűrött pólómat.
A srácok csak összenéztek és újra nevettek. Harold is értetlenül bámult rájuk de csak vállat rángattak.
- Louis...khm..beszélhetnénk? - mosolyogtam rá.
Lepleznem kell a bennem létező fájdalmamat. Nem akarom, hogy a többiek észrevegyék a bennem lezajló háborgást.
- Persze. Csak bekapok pár falatot. - kacsintott.
Míg ő evett a szobába szaladtam és átgondoltam a mondatokat, amiket felszeretnék tenni neki.
Tényleg tőled lett volna a gyerek? Nem ez nem jó. Rögtön neki támadnék. Mesélj arról az éjszakáról! Hülyeség, úgy hangzik mintha vágyakoznék utána. Hogyan történt? Tudom, hogyan történt.
Nagyobbnál, nagyobb buta kérdések pattantak a fejembe és még fogalmam sem volt róla, hogy mit mondjak, de Louis már meg is jelent.
- Na Pez.. Mit szeretnél? - mosolygott.
Lepergett előttem minden utolsó mondatom, amik az előbb a fejemben motoztak.
- Ülj le. - motyogtam miközben lehuppantam a kanapéra és a mellettem lévő helyre csapkodtam.
Lassan becsukta az ajtót és be is zárta azt, majd felém lépett.
- Valami gond van? - kérdezte miközben egy hajtincsemet a fülem mögé tűrte.
Alapból nem zavart volna, hiszen minden alkalommal poénból fogdosnak, vagy valami hülyeségen törik a fejüket. De most nem romantikázni  hívtam ide.
- Louis..én emlékszem mindenre. - szememet összeszorítottam. Nem mertem megnézni vajon milyen tekintettel bámul felém.
- Emlékszek rá, hogy mennyire vigyáztatok rám, hogy azt akartátok, hogy eszembe jussanak dolgok, hogy megnéztük a koncert videónkat, amin sírtam, emlékszem, hogy megöleltél minden alkalommal és vigyáztál rám. Mindenre! A vacsorára is. - tört ki belőlem.
Kinyitottam a szememet, csak bámult rám, könnyes volt a szeme, de szó nem hagyta el a száját.
- Louis kérlek mondj valamit!
- A vacsorára is? - kérdezett vissza újból.
- Igen...Már mondtam.
Megfogta a kezemet és hüvelykujjával egy kört rajzolt a kézfejemre.
- Kérlek ne haragudj. Én csak..szóval... - habogott össze-vissza.
- Nem maradj csendben. Nem fejeztem be. Azt, mondtad tőled van az a kis baba rendben, oké. De akkor mégis én miért csak arra emlékszem, hogy megakarsz csókolni de én visszautasítom aztán haza megyünk és KÜLÖN KÜLÖN fekszünk le aludni. - mondtam egyenesen kék szemébe.
Lesütötte a tekintetét. Valami nem stimmel.
- Hazudtam! Harry-vel összevesztünk és tudom mennyire fontos vagy neki. Gondoltam eléggé fájni
fog neki, ha azt mondom lefeküdtem veled. Csak, hogy este kiderült, hogy gyereked van. Így összekuszálódtak a szálak, Hazza jogosan hitte, azt hogy a gyerek tőlem van. Persze nem tőlem volt, hanem Zayn-től. Azt mondta ha nem mondom el neked, hogy a baba tőlem van, szétkürtöli, hogy megerőszakoltalak! Nem gondoltam volna, hogyha elmondom nem csak egy szívinfarktus lesz, hanem elveszted Zaynnel közös gyereketeket.
Csak hallgattam, ahogy elmeséli a történetet. Nem hittem a fülemnek. Harry megfenyegette? Zayn-é a gyerek? Louis nem tett semmit? Örülök, hogy nem kell hazudni a barátomnak. De a gyerek az övé lett volna. Felkeltem és behívtam Harry-t.
- Louis most el kell mondanod neki! Mindent! - adtam az utasításokat.
- Mi van? - nézett rám, majd Lou-ra Hazz.
Louis csak elnézett. Nem csodálom, hogy nem mert a szemébe nézni a fürtösnek.
- Hazudtam.- motyogta Louis alig hallhatóan.
- Kinek? - nézett össze-vissza Harry.
- Neked.....Harry neked. - tört fel Lou. - Összevesztünk és azt akartam, hogy neked jobban fájjon minden. Tudtam, hogy szereted Patrice-t és ha  én vele teszek valamit akkor te ideges leszel. Felakartalak húzni Harry. Csak aztán kiderült, hogy Pez terhes te azt hitted a baba tőlem van és megfenyegettél. De én hozzá se akartam nyúlni ÚGY, ahogy te gondolod. Eleanornak megkértem a kezét és vele akarok lenni, anélkül, hogy mindketten azt gondolnátok, hogy megerőszakoltalak és tőlem volt gyereked.
- Louis várjunk csak!! Te ezt az egészet kitaláltad? - láttam, hogy Harry erősen gondolkozik és próbálja feldolgozni a mondatokat.
- Igen és sajnálom!
Harold összeszorította a szemét és az öklét a levegőt benntartotta majd percekkel később nyugodtan figyelt Louisra.
- Tudod mit! Felejtsük el az egészet. Felejtsük el hogy összevesztünk és hogy kitaláltál minden hülyeséget. Nem csak miattad de csak gondolj bele szegény Pez-nek csináltál szart nem nekem. Szóval tőle kell bocsánatot kérned nem tőlem! Vegyük úgy hogy én nem is emlékszem semmire és vissza is megyek teát csinálni! Tehát Louis kérsz teát? - mondta Hazza nagyon higgadtan.
Lou egy ideig feldolgozta a tényeket amit közöltek vele, majd odaszólt.
- De kérek
Újra rám pillantott míg Hazz távozott a szobából.
- Akkor kérlek te bocsáss meg nekem.
Válaszul csak odaléptem hozzá és megöleltem.Felejtsük el. Nem érdekes már. Megtörtént és kész nincs mit tenni.

Kórház

*Niall szemszöge*

Csendben várakozunk tovább, már éjfél is elmúlott bőven. Az orvos azt mondta, lassan bemehetünk Patrice-hez. Zayn még mindig nem dolgozta fel, a kis babával történteket. Mindenki csak bőg, én viszont kicsit örülök,hogy a kishúgommal minden rendben. Nem tudom mit tettem volna, ha elveszítjük. Ő mindenkinek fontos. De legjobban talán nekem és Zaynnek. Bár most nagyon úgy tűnik Louis és Harry is eléggé megviselt a történtek miatt. Szokásosan Liam az egyetlen aki ép ésszel tud gondolkozni jelenleg.
- A hölgy még nem ébredt fel de ketten bemehetnek. - jelent meg egy szőke nővér.
Zayn és én megyünk be először. Aztán majd a többiek.
Ahogy beléptünk a kórterembe, ugyanaz a látvány fogadott minket, mint a múltkor. Pez-ből csövek lógtak ki a karjánál, fél arcát lélegeztető maszk takarta el. A gépek folyamatos pittyegése töltötte be az egész csendet körülöttünk. Csak mozdulatlanul feküdt. Zayn kihúzott egy széket, amely az ágy alatt volt. Leült barátnője mellé, akinek apró kezét a saját hatalmas tenyerébe temette el. Én is követtem a példáját és leültem a hugicám mellé. Mindketten csak figyeltek Patrice arcát, hátha egyszer csak kinyitja a szemét.

Már órák óta bent ültünk. Zayn-t nagyon megviselte, hogy még nem kelt fel a mi kis családtagunk.
- Szerintem...engedjük be a többieket is. - mondtam halkan.
Zayn aprót bólogatott, majd Patrice fölé hajolt, leemelte róla a maszkot és egy csókot adott ajkára, majd a kezére és távoztunk a teremből.
- Bemehetünk? - kérdezte Louis és Harry.
- Menjetek csak. De még nem kelt fel. - válaszoltam, és leültünk a kis narancssárga székekre. - Nekem fel kell hívnom anyát, hogy elmondjam neki megint mi történt.

*Louis szemszöge*

Lassan keltünk fel a székekről, Harry-vel. Hihetetlen, hogy ez az egész azért történt, mert én elmondtam neki, hogy a gyerek nem Zayn-é. Harry-nek már elmondtam, hiszen a legjobb barátom. Ő tudta meg a legelőször, hogy a kis baba az enyém. Ahogy a kis szoba felé tartottunk, mindenem remegett. Tutira én vagyok az utolsó ember, akit Patrice látni szeretne.
Leültem Zayn előző helyére a ki székre, Harold pedig a másikon foglalt helyet.
- Szerinted mit fog szólni ha felkel? - néztem rá Hazza-ra.
Göndör fürtjei szana szét álltak, szemei vörösen izzottak a sok sírástól.
- Nem tudom. Kétlem, hogy örült volna annak, hogy a gyerek a tiéd és nem Zayn-é. - mondta halkan.
Harry-ről tudom, hogy nagyon szereti Patrice-t. Már amikor először látta Őt az x-faktorba, már akkor teljesen belehabarodott és egy ideig biztosra mondhatom az érzés kölcsönös volt. De aztán Zayn lett, Pez választottja, nem Harold.
Halk nyöszörgést hallottunk meg, majd lassan Patrice szeme kinyílt. Átfutott rajtam a rettegés.
- Jobb lesz ha én most megyek. - súgtam oda Harry-nek.
- Louis ne menj el! - szólalt meg halk rekedtes hangon,Pez.
Ne menjek? De hát én rontottam el az életét.
- Mi történt? - nézett rá Harry-re.
Harold összeráncolta a homlokát és az én tekintetemet kereste.
- Életben vagy...az a lényeg. - mondta meggyötörve Hazza.
Nagy csend volt egy ideig a teremben. Majd Zayn benyitott, mert ébren is akarta látni a barátnőjét, így már hárman illetve Patriccel együtt négyen csücsültünk a szobába.


*Zayn szemszöge*

Beléptem és megláttam Patrice, fáradt karikás szemeit.
- Hogy vagy drágaság? - kérdeztem miközben magam mögé csuktam az ajtót.
- Kicsit nyom a szívem, de most már minden rendben lesz. Csodálatos család leszünk amint felépülök. - mosolygott rám. Boldog volt. Teljesen boldog. Hogy mondjuk el neki, hogy nincsen család? Nincsen kis baba?
Csend lett, senki nem válaszolt az előző mondatára.
- Történt valami, igaz? A kis babánkkal? - kérdezte meg tőlem.
Nagyot nyeltem, és egy kósza könnycsepp jelent meg szemem sarkába.

*Louis*

Patrice nem emlékszik rá, hogy elmondtam neki, az a gyerek az enyém lett volna. De talán jobb is így. Rámosolyogtam a leányzóra és nyugtatni kezdtem.
- Figyelj Pez...a kis baba....szóval...nem élte túl, de minden rendben lesz. Sokkal jobb lesz így. Hiszen gondolj bele, hatalmas pocakkal egy kis babával a hasadban akartál volna turnéra menni? -
Eleinte csend volt. Lehet, hogy ostobaságokat beszélek, majd a könnyes, kisírt szemek rám találtak.
 - Nem! - motyogta halkan.

*Zayn*

Leültem mellé, és beszélgetni kezdtünk.
- Mikor mehetek már haza? Annyira unalmas itt bent, és valószínű a kaja is rossz. Meg akarom enni, a hűtőnkben lévő halat. - kiáltott fel Patrice.
Halat? Hiszen az akkor volt a vacsora, amikor az első számú szívinfarktus megtörtént. Ezek szerint emlékezik?
- Te tudod kik vagyunk? - nézett rá Harry vigyorogva Pez-re.
- Már, hogy ne tudnám, idióták! - értetlenkedett.
Ezek szerint semmire sem emlékszik, ami azóta történt. Hogy nem emlékezett semmire, hogy Louissal ment vacsizni. stb.
Felé nyúltam és megcsókoltam, Ő pedig zavartalanul csókolt vissza. El sem tudom mondani mióta vártam erre.
- Na most komolyan itt akarjátok falni egymást? - tette fel a kérdést könnyes szemekkel Lou.
- Igen. Most itt!! - mondtam oda nekik, két csók között.

*Patrice*

Éreztem, hogy valami nincs rendben. A fiúk elmesélték, hogy egy hónapon át semmire sem emlékeztem és most tértek vissza a dolgok. Hiányzott Zayn csókja. Nagy meglepetésemre Perrie is haza utazott Párizsból a turnéjukról, hogy meglátogasson.
-Istenem csajszi. Annyira sajnálom. De legalább te jól vagy.
Leült mellém, a többiek ki mentek, hogy most csak mi ketten csajok beszélgessünk egy kicsit.
- Tudok hozni neked valamit? - kérdezte meg. Annyira figyelmes és úgy imádom.
- Köszi.De nem kell semmi.
- Valami baj van?
Hát persze, hogy baj van. Azt hiszik a fiúk, hogy nem emlékszek arra ami abban az egy hónapban történt. Dehogynem! Emlékszem rá, mennyit foglalkoztak velem, hogy minden körülöttem forgott, hogy szegény Zayn nem mert hozzám érni. Hogy Louis vacsorázni vitt, talán életemben először és arra is emlékszek teljesen tisztán, hogy a gyerek is az övé volt. Bunkóság azt mondani, hogy egy kicsit örülök, hogy nem született meg az a kis baba?
- Van baj! Ráadásul hatalmas.
- Kivele!
- Perrie az a kis gyerek nem Zayn-é volt. - könny szökött a szemembe ennél a mondatnál. Barátnőm ledöbbent értetlenül fürkészett.
- Hát akkor? - suttogta a kérdést.
- Louisé. Érted? Louisé. - tört ki belőlem az aggodalom. Hogy fogok én ezek után a srác szemébe nézni? Oké, hogy részeg voltam, de akkor is...az nem kifogás.
- Nyugodj meg, csak tegyél úgy mintha nem tudnád, és akkor minden rendben lesz! Zayn sose fogja megtudni, Louis pedig amúgy is gyorsan feldolgozza. - lesütötte a szemét.
- Miért mi van Louissal? - értetlenkedtem.
- Megkérte Eleanor kezét, pár nappal ezelőtt!
 Ahelyett, hogy aggódtam volna, teljesen megnyugodtam. Akkor nem lesz itt semmi konfliktus. Minden rendben lesz.

*Pár nappal később*

- Patrice ezt húzd fel és mehetünk haza! - dobta oda felém játékosan Zayn a ruháimat.
Gyorsan felvettem. Alig várom, hogy elhagyhassam már ezt a kórházat. Ebben a két hónapban, szinte itt töltöttem az életemet. Borzalmas.
- Mehetünk!! - pattantam fel az ágyról. - Hol vannak a többiek??
- Otthon várnak.
Kézen fogva hagytuk el a kórtermet, majd az egész kórházi épületet.
Soha se fogom felfogni, miért olyan nagy dolog, ha utcára lépünk, de újabb fotós tömeg várt minket odakint. Lassan beleőrülök, hogy minden pillanatomat meg kell örökíteniük. Bekászálódtunk Zayn autójába. Az anyósülésen helyet foglaltam, és már indultunk is.
Út közben, nagyon jól elbeszélgettünk. Fel sem merült a gyerek téma. Persze hiszen akarunk gyereket, de nem most, hanem majd idővel később.
Ahogy leparkoltunk, felkaptuk a csomagomat és a bejárathoz igyekeztünk.
Benyitottam és amit megláttam egyszerűen megható volt. Mindenki ott állt a bejárati ajtónál, anyával együtt.
Ledobtam a kis bőröndöt és oda futottam.
- Annyira hiányoztál! - öleltem át.
- Te is nekem Kincsem. Minden rendben van? Jól vagy? Niall mesélte, hogy kétszer is rosszul lettél.
- Igen anyu. De már minden rendben.
- Nagyon sokat fogytál! Nem eszel rendesen?
Ahogy ezt a kérdést anya feltette, mindenki nevetni kezdett. Hogy én ne ennék? Dehogynem, sokat eszek..ha jó kajáról van szó. De mint tudjuk a kórház nem luxus étterem.
- Gyere Törpike, csináltam neked spagettit. - kapott el kezemnél fogva Harry.
Imádom Harold spagettijét...szerintem nincs is az övénél finomabb.
Ahogy leültem a konyhába, feltűnt, hogy a szokásostól eltérően hatalmas rend van a lakásban.
- Fiúk ti rendet raktatok? - kérdeztem nevetve.
- Igen..! Hazajöttél. - motyogta Louis mosolyogva.
Mindannyian enni kezdtünk, közben nagyon sokat nevettük, mindenen. A kellemes ebéd után, anyának menni kellett.
- Gyertek csak ide! - intett nekem és Niall-nek az ajtóból.
Odaszaladtunk és figyeltük, minden mondatát.
- Nagyon vigyázzatok magatokra továbbra is. Felőlem lehettek akármekkora sztárok, attól még az én kis gyerekeim maradtok! Vigyázzatok egymásra. Patrice ne felejtsd el bevenni a vitaminjaidat, és a gyógyszereidet, amiket kiváltottam. Niall te pedig ne futkoss mert rosszat tesz az amúgy is rossz térdszalagjaidnak és kérlek ügyelj arra, hogy a hugod mindennap kétszer bevegye gyógyszereket. Hoztam teát Írországból, a kedvenceteket. - hadarta anyu.
Nem vagyok már két éves....Niall-re néztem aki szintén próbálta vissza tartani a nevetést.
- Oké Anyu. - mondtuk egyszerre, majd átöleltük és elment.


- Gyere ide...! Csináltam neked egy kis videót, ami az első x-faktoros percektől a tegnapi kórházig tele van képekkel! - rángatott maga után Louis.
Leültem a kanapéra a házimozival szembe, Harry és Zayn mellé. Barátom átkarolt, és elindult a videó.
Benne volt, amikor ülünk a kanapén az x-faktorban és beszélgetünk, az első színpadi fellépés, egy csomó bolondozás, amiket még Louissal műveltünk a házban, a videó naplókból kisebb részletek, a Zaynnel lévő első csók, amit Harry kapott le. Minden ami fontos volt számunkra, benne volt. A videó végén a fiúk üzentek nekem: "Ha netán nem emlékeznél semmire, ezt a videót azért csináltuk, hogy eszedbe jussanak a csodás pillanatok amiket együtt éltünk át. Szeretünk" - hangzott szinte egyszerre az öt fiútól.
- Gyertek ide!! - mondtam elérzékenyülve, majd átöleltem őket. - El sem tudom mondani mennyire imádlak titeket.
Elfáradtam mára, így Zayn-nel kézen fogva indultunk meg a pihe puha ágyba.
Derekamnál átkarolt, szempilláit az arcomon éreztem, lehelete csikálta a nyakamat és a fülemet.
- Annyira hiányzott már ez az egész. Hogy átöleljelek és azt mondhassam Szeretlek. - mondta halkan.
Olyan volt mint valami kis óvodás aki most kapta vissza a büntetése után a játék mackóját.
- Én is szeretlek. - mondtam, majd csókkal jutalmaztam meg az én kis ovisomat.

Minden Oké..Vagy..Mégsem?

Szépen összekészülődtem. Felvettem egy egyszerű fehér felsőt, és egy farmer nadrágot és leszaladtam a lépcsőn, Louis már lent várt. Apró mosolyt villantottam felé. Igazából féltem, mert én most egy ismeretlennel megyek sétálni, aki engem nagyon jól ismer. És valahol a lelkem mélyén én is ismerem, csak fel kéne törnie a dolognak. Ajtót nyitott előttem, majd kiléptünk a hideg londoni levegőre. A kavicsokat rugdosva baktattunk csendesen. A naplenyugvóban volt. Csodálatos volt és csendes.
- Nos..Mit szeretnél? - törte meg a csendet Louis.
- Kerülsz engem. Összevesztünk valamiért? Vagy sosem voltunk jóban? - tettem fel kínosan a kérdést.
Kellemetlen a dolog, hiszen mióta nem emlékszek semmire, Louis hozzám se szólt. Fogalmam sincs róla, hogy utál e vagy mi van velünk, de nem úgy viselkedett velem mint a többiek.
- Imádjuk egymást!!! - vakító mosollyal figyelt rám. - Sosem veszekedtünk semmiért. És tőlem tudtad meg, hogy babát vársz.
Tőle? Ő honnan tudta? Előbb tudta mint Zayn? Felmerült bennem egy csomó kérdés.
- Mindenre válaszolok ám. - karolt át a csíkos pólós. Mintha csak olvasna a gondolataimban.
- Hogy hogy tőled tudom? Előbb tudtad meg mint Zayn? - mondtam halkan.
- Velem voltál amikor kitöltötted a tesztet, félrészegen. - arca elkomolyult, valami bántotta.
- Valami gond van? -
Arcát elfordítja az enyémtől, nem néz rám. Megállok és várok, várom, hogy elmondja az ami bántja. Hátra fordul és rám néz, arca meggyötört és fájdalmakkal teli. Bánt, hogy nem tudom mi a baja.
- Louis...könyörögve kérlek mondd el. - suttogom a szavakat.
Tudom és érzem, hogy köze van hozzám a dolognak.
- Csak menjünk és együk. - bal kezével jobb kezemért nyúl és megfogja azt. Nem értem mi történik. Csak sétálunk az étteremig. Az előző gyönyörű csendhez képest, ez most kellemetlen csend, feszült a légkör.
Elérünk a csodás étteremig. Biztos nem ülnék be egy ilyenbe, ha nem tudnám ki is vagyok pontosan. Hiszen ez méregdrága, és nyolc millió csillag díszíti, a srácok szerint a teljesen tökéletes étterem Ez.
- A szokásost? - kérdezi tőlünk egy jól öltözött, öltönyös pincér.
Ezek szerint sokszor ehetünk itt ha már megszokott helyünk van.
- Nem..most csak két személyre lesz! - kamu mosolyt villant Flynn-re, a pincérre.
Flynn megindul és el szlalomoz minket egy asztalhoz. Zárt részlegen van, csakis sztárok számára kialakított helység. Louis kihúzza nekem a széket, én pedig lassan lehuppanok rá. Várom, hogy Ő is leüljön és újabb kérdésekkel faggathassam.
- Akkor elmondod mi a baj?! - nézek bele gyönyörű kék szemébe, amelyeket a kérdésem elhangzása során, az előttünk lévő vázára szegezi és azt bámulja. Nem akar választ adni. Nekem is fáj, a fájdalma...legyen szó bármiről is. Egy pincérnő felveszi a rendelést, közben végig méri Lou-t tetőtől talpig, majd elpirul. Hosszú szőke haja mögé próbálja rejteni az arcát, de nem sikerül. Apró vigyor jelenik meg a képemen, amikor meglátom a nő, egy jobban piruló arcát. Majd miután felsoroltuk kívánságainkat, gyorsan elviharoz a pulthoz.
- Louis kérlek.....mondd el!!! Vagy inkább haza megyek. - nyögöm ki végre megtörve ezzel a csendet.
- Nem Patrice nem mondom el, fájna neked is...és jobb ha nem tudsz semmiről. - harsogja. Hangja teli van dühvel.
- Én akkor is tudni akarom...szóval...- felállok és nyomatékosítani akarom, hogy tényleg képes vagyok elmenni, ha nem mondja el, de hirtelen elkapja a kezemet, és könyörgő tekintettel néz rám.
Egy ideig csak néz, majd lehajtja a fejét, és újra rám szegezi pillantását.
- Ülj le és....akkor.....elmondom. -
Teszem amit mondd, aprót kortyolok a vizemből és csendesen várom, hogy végre elmondja mi az ami bántja, és azt ami nekem is fájni fog. Eközben éppen elindul a halk zene, Pink- Try.
Kék szemek, újra találkoznak barna pillantásommal.
- Csak egyet kérek! Ígérd meg, hogy nem haragszol meg rám. Nem kérem, hogy ne akadj ki csak ne haragudj rám! - leheli a szavakat.
Csak bólintok. Akármiről is legyen szó, megígérem neki, hogy nem haragszok meg. Mély levegőt vesz, és a poharához nyúl, hatalmasat kortyol, és ajka szóra nyílik.
- Patrice a gyerekről van szó!! - mondja, csak mondja és nem néz a szemembe. A pohár vizét nézi.
- Az enyémről és Zaynéről? Mi van vele? - kérdezem meglepődve.
Mit tud Ő a gyerekről amit én nem?
- Hát ez az.....az a gyerek.....az a gyerek nem Zayné. - szeme könnybe lábad, keze remegni kezd a poháron.
Nem fogom fel amit mondott. Fülem sípolni kezd, szívem hevesen ver. Ez most valami rossz vicc? Akkor kié a gyerek? Louisé? Te jó ég...Én...Mi? Mi van? Nem értem mi történik.
- Kié a gyerek?? - a szavak alig jönnek ki a torkomon. Ajkam kiszáradt, tenyerem megizzadt és féltem a válaszától. Fájdalmasan nézett maga elé.
- Tőlem. - suttogja. Könnyei patakokban futnak le az arcán.
Tőle. Hogy tőle? Lehetetlen. Nem emlékszek semmire. És nem tudok semmiről. Fejem fájni kezd, szemem elhomályosul.

*Louis szemszöge*

Felnézek, keresem Patrice tekintetét, nagyokat pislog. Szemem könnyes. Alig látok valamit. Arcomat is könnyeim áztatják. Szeretem Patrice-t. Gyerekünk lesz. Neki barátja van, nekem pedig barátnőm. Kihasználtam Pez-t amikor részeg volt. Az egész az én hibám. Nagy koppanásra leszek figyelmes. Felkapom a tekintetemet az ölemben összekulcsolt kezemről. Patrice leájult a székről. Uramisten. Felpattanok nagy gyorsasággal a székemről és leülök mellé. Szólongatom de meg se mozdul.
- Valaki hívjon mentőt!! - kiáltok fel bőgve, ijedtemben.
Pulzusát tapogatom, amit nem találok. Ez egy újabb szívroham lenne?
- Túl kell élned. Nem hagyhatsz itt. Nem teheted ezt velem. Szeretlek.- suttogom fülébe.
Egy öreg úr a zsebéhez kap, és előveszi a telefonját tárcsázza a mentő számát, ami percek alatt megérkezik. Próbálják újraéleszteni, de semmi sem történik. Gyors tempóval ágyra rakják, és betolják az autóba.
- Uram velünk jöhet. - szól felém egy narancssárgába öltözött orvos.
Köszönömöt biccentek az öreg ember felé, aki a mentőt hívta, majd beülök Patrice mellé az autóba. Lélegeztető maszk van orrán és ajkán. Ahogy leülök, megfogom a kezét és lágy puszit lehelek rá.
Mit fognak szólni a többiek amikor megtudják az egészet? Utálni fognak. Magamat is utálom.
- Csak kérlek, ne hagyj itt! - suttogom oda Pez-nek.
Megérkezünk. Kinyílik az mentő ajtó, és kiszedik az ágyat. Tolják a bejárat felé, én pedig loholok a sok orvos után, aki tolja.
- Uram Ön a hölgy párja? - kérdezi meg tőlem az egyik orvos.
- Nem! - felelem fájdalmasan, majd figyelem ahogy eltűnnek egy műtőben vagy vizsgálóban, nem tudom milyen terem volt.
Remegő kezekkel tárcsáztam fel Zayn-t. Tudatnom kell vele, hogy barátnője kórházban van...ÚJRA. Felveszi.
- Zayn! Baj van. - nyöszörgöm.
- Mi történt?? - hallom meg aggódó hangját.
- Kórházban vagyunk. Patrice rosszul lett.- motyogom.
- A picsába. - gyorsabban veszi a levegőt, a háttérben a többiek kérdezik tőle mi történt, amelyre Zayn válaszol. - Melyik kórház? -
- Royal Brompton Hospital - válaszolom gyorsan.
Vége a telefon beszélgetésnek. Kinyomott. Gondolom útban vannak erre felé. Kellett nekem elmondanom, hogy tőlem van a kis baba. Most nem lenne semmi gond. Fel alá mászkálok az üres folyosón. Ilyenkor hajnalok hajnalán már senki sem mászkál erre felé. Leülök egy székre.


Felpattanok a narancssárga székről, az orvos megjelenik. Zaynék is megérkeztek már, mindenki könnybe lábadt szemekkel várja, hogy mondjon valamit az doktor úr. Felpattanunk.
- Hogy van? - kérdezi Zayn. Arca könnyekkel áztatott. Haja kócos. Patrice imádná, ahogy most kinéz, a könnyeket kivéve. Mindig is szerette barátját, teljes szívéből rajongott érte. 
Az orvos elsétál még a pulthoz. Mindannyian idegesek vagyunk. Niall gyönyörű kék szeme, vörös a sok sírástól, arca is piros, ajkai meg vannak duzzadva a sok sírástól. Szőke haja szintén kócos akár csak mindenkié. Idegességében lábával dobol, a kövön. Harry göndör fürtjei szana-szét állnak, szabályosan bőg, ahogy egy könnycsepp lehalad arcán, jön a következő és a következő. Kezével orrát törölgeti, maga elé bámulva figyeli az előtte lévő széket. Liam fel- alá sétálgat, arcai pirosak, a könnyei neki is arcán folynak végén, majd álláról lecsöppenek hol a pulóverére, hol a folyosó kövére. 
A doktor úr vissza tér hozzánk. Arcát verejték díszíti, ősz haja mindenfelé mered, köpenye szét csúszva áll rajta. Rendezetlen. Pedig nem így ment be oda.
- Hogy van? - teszi fel a kérdést újra Zayn.
Sokáig csend van. A doktort bámuljuk, hogy nyögjön ki egyetlen szócskát.
- Bassza meg, mondjon már valamit!!! - mordul rá Harry. Hangja nagyon rekedtes.
- Mindent megpróbáltunk! Őszinte részvétem...elvesztettük! - 
Zayn ordibálni kezd és a földre rogy. Látni akarja utoljára. Nem fogom fel amit mondott. Hajamba kapaszkodom és kiabálok. Az egész az én hibám. Harry is fel ordít, a földön terül szét, összegömbölyödve, miközben ordítja, hogy mennyire szerette a lányt. A lányt aki az életet jelentette nekünk és nincs többé. Niall nem hiszi el amit hallott, elvesztette egyetlen kishúgát, akit imádott, és szeretett. Térde elcsuklik és Zayn mellett rogy el. Liam káromkodik és bámulja a doktort, akinek ezek láttán könnybe lábad a szeme. 

Könnyek folynak le az arcomon, majd kopogást érzek meg a vállamon, és FELÉBREDEK. Csak egy rossz álom volt...igen. Nem halt meg. Még él. Még minden rendben van. Zayn áll előttem.
- Tudsz már valamit? - kérdezte halkan. Arca pontosan olyan volt, mint amilyennek álmomban láttam. Nyúzott. 
Nemet bólogatok. 
- Már órák óta bent vannak. - suttogom.
Mindenki leül a narancssárga székekre. Várunk. Ugyanazok a dolgok történnek meg mint álmomban. Zayn bőg, Niall a lábával dobog, Harry az orrát törölgeti és Liam fel-alá járkál. 
Nem válhat valóra az álmom. Nem hagyhatom. Lehetetlen. 
Az ajtó meglibben és az ősz doktor megjelenik.
- Hogy van? - kérdezi meg Zayn, akár csak az álmom. 
Választ nem kapunk. Nem az nem lehet. Élnie kell!!!!
- Bassza meg mondjon már valamit! - tör ki Harry-ből az aggodalom. 
- Az állapota stabil, Patrice-t sikerült megmenteni....de.....- hangja el halkul. - ......de a gyereket nem.
Zayn a földön rogy össze. 
- De...de Patrice jól van? - kérdezi meg újra Zayn, bőgve.
- Igen. Minden rendben. - bólogat.
Könnyek áztatják az arcomat, ahogy Zayn-ét is. Neki is annyira fáj mint nekem. Ő is azt hiszi apa volt. De a gyerek az enyém volt. Sosem fogom a kezemben tartani, nem fogom járni tanítani. Nem mondok neki esti mesét. Nem fogom hallani az első szavát, vagy hogy azt mondja APA. Nem fogok a játszótéren fogócskázni vele. Nem lesz ott egyik koncertünkön sem, hogy lássa az apukáját és az anyukáját a színpadon. Nem fog vissza rohanni az első óvodás napján, hozzám a kapuba, mert nem akar oviba járni. Nem lesz első iskola napja. Nem fogok ballagásra menni, büszke apaként. Nem fogok aggódni a jövője miatt. Nem fogok az esküvőjére menni. Nem játszhatok majd az unokáival.

interjú~

Szóval ezek szerint énekes vagyok egy bandába. Egy gyereket hordozok a pocakomba, aki a barátomtól Zayn-től van.
- Mit szólnál ha énekelnénk valamit hugi? Hátha a dalszövegtől eszedbe jut valami, akármi. - mondta Niall és a kezembe adta a gitárt.
Gitár...ezek szerint tudok rajta játszani, különben nem adták volna oda.
- Na mi legyen? - vonta fel a szemöldökét Louis.
- Stole My Heart. - mondtam. Nem tudom, honnan jutott ez eszembe, vagy honnan ismertem ezt a számot, de valahogy a bensőmben éreztem, hogy ez lesz az, ami talán segít. A fiúk összenéztek.
- Ezt a dalt te írtad. - mosolygott Harry. - Ráadásul pont nekem..még régen.
Én miért írtam Harry-nek szerelmes számokat? Lehet, hogy Zayn előtt Őt szerettem?
Leültem a kanapé szélére, és behunytam a szemem. Remegő kézzel nyúltam a gitár húr felé, majd azt megpendítve kezdtünk neki a dalnak. Meglepetésemre értettem a gitárhoz. Nagyon jól hangzottunk, tényleg olyan bandás volt. Eleanor a pulton ülve figyelt bennünket. Mikor az én részem következett nem tudtam hova nézzek, így hát tekintetem végig a parkettán maradt. A dal végére érve, könnybe lábadt szemmel ültem a kanapé szélén. A gitárt magam elé rakva bambultam.
- Pez..jól vagy? - kérdezte Louis.
- Igen minden rendben. - mondtam de szememet nem vettem le a parkettáról. - Csinálok magamnak teát..Lou kérsz? - fordítottam fejemet felé.
- Öööö. igen. - bólogatott.
Miközben a konyhában forgolódtam a fiúk kint beszélgettek.

*Louis szemszöge*

- Emlékezett rá, hogy szeretem a teáját, különben nem kérdezte volna meg.- mosolyogtam a többi srácra.
- Lassan minden beugrik neki. Remélem. - bólogatott felénk Harry.
- Nekem ez nem megy fiúk. Iszonyatosan rossz érzés, hogy amikor hozzá érek, úgy néz rám mint egy idegenre. Nem tudja a saját világát. Én szeretném megcsókolni, újra és újra. De nem tehetem, mert fogalma sincs róla ki vagyok. - esett aggodalomba Zayn.
Teljesen megértem Zayn-t, hiszen az Ő barátnőjéről van szó. De fogalma sincs róla, hogy én és úgy tűnik Harry is oda van érte. Hiszen Ő, Patrice. Vele töltjük életünk nagy részét, és most elfelejtett minket. Nem tudja kik vagyunk és mit csináltunk vele, hogy mennyi mindenen mentünk keresztül együtt...nem tudja hányszor vidítottuk fel amikor rossz kedve volt...fogalma sincs mennyien szeretik és vannak oda érte...elfelejtett mindent. Én pedig mielőtt a baj megtörtént, olyan dolgot tettem vele, amire nem vagyok túl büszke.



*Egy héttel később..Patrice szemszöge*

Reggel van..ma valami interjút kell adnunk az állapotomról, mert a managerünk szerint sokáig tűntünk el a nézők elől. Azt se tudom mit mondjak...néhány emlék dereng..de semmi konkrétat nem tudok mondani.
Felkeltem az ágyamból. Zayn még aludt. Hát igen...attól még mert nem emlékszem semmire, mindenki szerint egy pár vagyunk, és igenis vonz magához, szóval nem tudnék nélküle elaludni.
Kimentem a konyhába, hogy csináljak egy kis reggelit, ugyanis nagyon éhesen ébredtem. Összedobtam egy jó kiadós tojásrántottát és tv elé ülve fogyasztottam el. A sztár híreket hallgattam, de nem volt benne semmi izgalmas. Lassan a többiek is felébredtek. Zayn futott le utoljára a lépcsőn.
- Hmm. Mi ez a finom illat? - kérdezte meg majd egy nagyot szippantott a levegőből.
- Tojásrántottát csináltam és hagytam nektek is. - mutattam a pult felé.
Mindenki elvette a tányérját és leült mellém.
Zayn a bal kezét a combomon pihentette a reggeli közbe. Amire én felvigyorogtam. Nem tudom mi vezérelt rá, de arcomat felé fordítottam és megcsókoltam. Éreztem, hogy meglepődött, de viszonozta a csókomat. A tányért az ölébe rakta, és kezeit a derekamra rakta, így közelebb húzva magához. Lassan az ölébe ültem. Ajkunk egy másodpercre sem hagyta el a másikét. Hiányzott. Körülöttünk nagy volt a csend, még a villák csörrenése is abbamaradt. A tv-t valaki némára rakta. Percekig folyt a csók csata, amikor valaki kopogtatni kezdett. Vigyorogva pattantam ki Zayn öléből és szaladtam ki a bejárati ajtóhoz. A srácok, arcán is mosoly terült el. Barátom pedig meg se tudott szólalni. Kinyitottam az ajtót.
- Szia Pez! Hogy vagy? Régen láttalak. - lépett be egy alacsony, kigyúrtabb pasas.
- Srácok!! Jött hozzánk valaki! - kiabáltam be.
A fiúk pillanatok alatt megjelentek. Niall megcsikálta a pasast, Harry és Louis hátiputiba lógtak rajta. Zayn pedig mintha valami boxoló lenne ütögette. Liam volt az egyetlen aki csak normálisan oda köszönt neki.
- Mi van Patrice? Nem kapaszkodsz a nyakamba? Nem harapdálod a fülemet? Semmi..talán beteg vagy? - röhögött a hapsi.
A fiúk azonnal lekászálódtak róla és tekintetük elkomolyodott.
- Patrice szarra se emlékszik. - lett ideges Louis.
Meglepett, ahogy Louis kifejezte magát. Miért lett ideges? Nem tettem semmi rosszat. A kigyúrt ember tekintete is komor lett, Lou kijelentésére.
- Jól van. Szóval Paul Higgins vagyok a biztonsági őrötök és egyben barátotok. - nyújtotta felém a kezét, de én helyette inkább megöleltem.
Próbáltam úgy viselkedni, mintha ismerném. Besétáltunk a konyhába, én kivettem a barack levemet a hűtőből és iszogatni kezdtem.
- Na akkor a mai menet. Interjú Alan Carr-nél...- amint ezt kimondta röhögve köptem ki a számba lévő italt. Amire a többiek is nevetésbe törtek ki.
- Szabad tudnunk min röhögsz? - kérdezte Harry miközbe közelebb lépett hozzám.
- Hát emlékeztek amikor a múltkor ott voltunk akkor alig kaptam piát veled Harold, mert még nem voltunk 18 évesek. - röhögtem.
Nagy lett a csend. A fiúk ragyogó tekintete találkozott az enyémmel.
- Mi emlékszünk rá! De örülünk, hogy te is! - mosolygott Niall.
Lassan készülődni kezdtünk, megjött a stylistunk és segített felöltözni, csakhogy akadt egy kis gond. A pocakom pár mérettel megnőtt, így az eddigi ruháim már nem jöttek rám. Sírni kezdtem.
- Mi a baj drágaság? - jött oda hozzám Louis.
- Nem férek bele semmibe..akkora vagyok mint egy bálna ! Én így nem akarok menni sehova. - hisztiztem.
- Gyönyörű vagy világos!! - jelent meg Harry.
Lou (stylist) hozott számomra megfelelő ruhát. Ez az végre a méretem. Kényelmes volt a cucc.
Autóba szálltunk és megindultunk a studió felé. Nyugis volt az út..de aggódtam, azt sem tudom mikor mit kell majd mondanom.
- Nyugi hugica..minden okés lesz. - nyugtatott Niall.
Megérkeztünk és már a kanapén ültünk.
Kezdüüüünk. -szólalt meg a műsor vezető és elindultak a kamerák.
- Jó napot kívánok, a mai műsorunkban végre újra itt lesz egy már rég nem látott, leányzó. Patrice Horan kórházba került, és most nekünk fog először beszélni a többi taggal együtt, hogy mi történt valójában. - mondta a nő. A kamerák felénk fordultak és utánoztam a fiúkat. Mosoly és integet...ez menni fog.
- Nos Patrice mesélnél mi történt? Miért kerültél kórházba? - faggatott a nő.
Vicces dolog, hogy olyat kérdez amire én is csak azért tudom a választ mert Liam elmesélte.
- Hát otthon voltunk és nem éreztem éppen túl jól magam már reggel sem amikor felkeltem, aztán amikor a srácokkal kint beszélgettünk amikor hirtelen összeestem. - mondtam.
Tudtam, hogy nem ez történt, de úgy beszéltem meg a managerrel, hogy nem kürtölhetem szét még, hogy terhes vagyok.
- Szívrohamod volt? - tette fel a következő kérdést.
- Igen. - válaszoltam.
- Melyikőtök aggódott a legjobban? - fordult a fiúk felé.
Ez a kérdés engem is kíváncsivá tesz.
- Hát szerintem mindannyian aggódtunk érte, hiszen nagyon fontos ember számunkra. De azt kell mondjam akin a legjobban meglepődtem az Louis volt. Ő nagyon megijedt. Igazából majdnem mi is szívinfarktust kaptunk. - mondta Liam.
Oh...szóval Louis nagyon megijedt. Vele eddig alig beszélgettem.
- Louis megijedtél? - nézett rá a nő.
- Igen, meg. Előtte éppen nagyon jó kedvünk volt és akkor egyszer csak vége volt a jó kedvnek...- magyarázta.
- Patrice felszedtél pár kilót mostanában. Ez a gyógyszereid miatt van, vagy esetleg valami más oka van.
Te jó ég...erre most mit mondjak? Ránéztem Paulra és a managerre, aki inkább csak bólintott egyet. Akkor most itt az idő. El kell mondanom az igazat.
- Nem nem a gyógyszerek miatt van. - Zayn eközben megfogta a kezemet. - Az oka igazából teljesen más. Kisbabát várok. - mondtam ki végül.
Hatalmas csend lett. A riporternő levegőt sem kapott a hírtől. Hát igen...akkor képzelje el én ettől kaptam szívrohamot.
- Kisbabát? 19 évesen? Ekkora karrier mellett? - tett fel egy csomó hülyeséget.
Csak bólogattam.
- És gondolom Zayn lesz az édesapja. - mosolygott.
Ahogy ezt kimondta Louis és Harry egymásra néztek, majd újra ránk.
- Igen..lesz egy csodálatos kisbabánk. -bólogatott barátom.
- Hát akkor sok boldogságot. -
Még beszélgettünk minden féléről. Például, hogy mikor folytatjuk a koncerteket stb.. de ezekre a kérdésekre hagytam, hogy a fiúk válaszoljanak én meg csak mosolyogtam.
Vége lett az interjúnak, végre. Felálltunk a kanapéról és csendben baktattunk vissza az öltözők felé. Előtte Louis ment így mellé szaladtam.
- Beszélgetünk?? - kérdeztem...úgy éreztem magam, ahogy valószínű a rajongók érzik magukat amikor velünk találkoznak. A szívem majdnem kiugrott a helyéről, levert a víz, és alig vártam Louis válaszát.
- Jajj Pez ne bolondozz veled akármikor. - vigyorgott rám és átkarolt az egyik kezével.
Kicsit megnyugodtam..eddig már mindenkivel beszéltem az eltelt pár hétben de olyan érzésem volt mintha Lou direkt került volna eddig.
Ahogy beléptünk a kis szűk öltözőbe levettük a rajtunk lévő holmit és farmerbe és pólóba bújtunk.


*Louis szemszöge*

Patrice oda jött hozzám, hogy beszélgetünk-e. Hát igen az utóbbi pár hétben kissé kerültem. Magamnak sem akarom bevallani, de valamiért Pez olyan más, máshogy ér hozzám mint Eleanor, más a mosolya. De nekem van barátnőm és ehhez akarom tartani magam még akkor is ha ez egyszer nem sikerült. De most muszáj lesz vele beszélgetnem, hiszen ez volt a kérése. Az interjú egész jól sikerült, úgy gondolom.
- Srácok elviszem Patrice-t kajálni! - mondtam oda a többi fiúnak, akik igazán meglepődtek, mivel eddig talán én voltam az egyetlen aki nem járkált Pezzel sehova.
- Rendben, addig mi sétálunk egyet. - válaszolt kérdésemre Harry.

Sokk

*Zayn szemszög*

- Itt vagyok veled. - mondtam neki megnyugtatásul.
- Köszönöm doktor úr...- csendült fel gyönyörű hangja.....DOKTOR ÚR????
Mondd..istenem mondd, hogy rosszul hallottam.
- Doktor úr?? Ugye csak viccelsz Patrice? - kérdeztem meg tőle miközben erősebben szorítottam aprócska kezét. Nem akarom elveszíteni.
- Miben viccelnék? - próbált feljebb ülni, de amint ezt megpróbálta a szívéhez nyúlt.
Nem tudtam mit mondani. Nem tudja ki vagyok..nem emlékszik rám..ránk.


*Harry szemszöge*

Ameddig Zayn bement mi az apró kis ablakon figyeltük őket. Pez meg sem mozdult. Törékeny ki teste nyugodtan helyezkedett el a fehér puha anyag alatt. Eddig még elég bíztatóan hangzana a dolog. De a látvány, hogy csövek lógtak ki a karjából és a gépek pittyegését itt a folyóson is lehet hallani. Néztük, ahogy Zayn beszél, Patrice-hez, mintha csak hallaná, amit mondd neki. Aztán megmozdult a keze, és kinyitotta a szemét. Zaynie mondott neki valamit, amire Pez válaszolt és a barátja arcán aggodalom jelent meg. Majd idegesség. És végül sírni kezdett. Louisra néztem aki zokogva ült a padon. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire közel állt hozzá Patrice. Időközben Niall és Liam is utánunk jöttek autóval. Pezzy bátyja csak ült és bámult maga elé.
- Mind bemehetnek ha gondolják a beteg felébredt, de ne zaklassák fel. - mondta egy orvos.
Csendben keltünk fel a padról, és sétáltunk a kórterme felé. Becsuktuk az ajtót és mind rá néztünk.
- Szia bátyus! - mosolygott rá Niall-re és a kezeit nyújtotta felé. A szöszi közelebb lépett és erősen magához ölelte a hugát.
- Jobban vagy? - suttogta a halk terembe Nialler.
- Igen...a fejem fáj egy picit. Bemutatnád a barátaidat?
Sokkot kaptam. Zayn az ölébe ejtette a kezét. Niall egyenesen, Patrice barna szemeibe bámult. Louis a térdére rogyott, míg Liam nem éppen szokásához híven káromkodni kezdett.
- Nem tudod ki vagyok? - mutattam magamra.
Pez rábámult Niall-re, majd újra rám, aztán újra bátyjára.
- Öööö...tudnom kéne?- kérdezte megilletődve.
Mindannyiunk szemébe könny szökött.
- Nem emlékszel rám sem?- bőgte el magát Zayn.
- Sajnálom. - már Patrice is sírt.
A doktor úr belépett, hogy kikérdezhesse a páciensét a történtekről.


- Hát önök meg miért sírnak? - nézett ránk összevont szemöldökkel Mike, az orvos.
- Nem emlékszik ránk....csak Niallre. - mondtam.
- Mennyire verted be a fejed? - nézett a doktor úr, Pez-re.
- Nem tudom. Bevertem? - kerekedett el a szeme.


*Pár hét elteltével...Patrice szemszöge*

Mindennap látogat az 5 fiú, de a pszichológus szerint nem  mondhatnak el semmit, mert még nem kérdezett ki, hogy pontosan honnan nem emlékszek semmire. Zayn most itt ül mellettem, túl nagy a csend. Igazán tökéletesen néz ki, a borosta ami az arcát díszíti nagyon jól kiemeli a vakítóan fehér fogsorát. A mogyoró barna szeme elég zavarba ejtő, főleg, hogy egyfolytában engem bámul. A haja igazítatlanul meredezett az ég felé. Akárhányszor hozzám ért vagy megfogta a kezemet, jól esett. Bőrömön enyhén bizsergető érzés jelent meg egyfolytában, a hideg kirázott és mosoly ült az arcomon. De miért nem emlékszek rájuk? Miért nem tudom kik a többi fiúk? Niall-re emlékszek, Őt tudom kicsoda, a bátyám. Elmondta, hogy Zayn a barátom. De többet nem árulhatott el, amit megértek, mert a doktor szerint így gyorsabban jönnek vissza az emlékeim. Bár szerintem ha elárulnának valamit, könnyebben  menne a dolog. Meg kellett törnöm a csendet.
- Khm..Zayn? - mondtam alig hallhatóan, mert a torkom kiszáradt.
- Igen? - kapta fel a tekintetét a kezemről.
- Ide nyújtanád a vizes palackot? - mosolyodtam el egy kicsit.
- Persze. Megitassalak? - kacsintott rám.
Egy ismerős érzés fogott el, és ajkamba haraptam.
- Na de Pez. Ezt régen is csináltad. - adta kezembe az üveget.
Kortyoltam párat majd leraktam vissza a komódra, majdnem leesett de szerencsére elkapta Zayn.
- Tudod...elég kellemetlenül érzem magam. - bámultam rá összekulcsolt ujjainkra.
- Ne haragudj...- engedte el a kezem...- mindig elfelejtem.
- Ne..kérlek ne engedd el..nem azért érzem magam furcsán. - vágtam rá gyorsan, mire Ő azonnal egy mosollyal díjazott és kezemet újra nagy tenyerébe fogta.
- Tudom..illetve elhiszem, hogy rossz lehet, hogy nem tudod kik vagyunk.
- Hát nem éppen jó érzés. De már várom a pillanatot amikor újra eszembe jutnak a dolgok.
Az orvos belépett, következik a kivizsgálás...szuper.
- Jól van a fején lévő púp szépen gyógyul. Van olyan dolog amire emlékszik? - nézett rá orvosom, Zayn-re.
- Nem..még semmire. - mondta a...barátom.
- El kell mondjak valamit, aminek valószínű nem fognak örülni. - vette komolyra a szót Mike. - Szóval a kisbabáról lenne szó. Alig pár napos a kicsike, tehát sok mindent nem lehet megállapítani, de valószínű egy darabig nem kapott levegőt, így az agya károsult. - mondta.
Hogy milyen kisbaba? Az enyém meg Zayn-é? Én terhes vagyok?
- Már elnézést de az én gyerekemről beszélünk? - néztem aggódva a doktor úrra.
- Igen. - bólogatott.
- Tőled van? - fordultam Malik felé.
Csak bólogatott.
Ilyen komolyak voltak köztünk a dolgok? Nem gondoltam volna. Egyre jobban kezdett érdekelni minden ami velünk kapcsolatos. Bár most egy ismeretlen gyerekét cipelem a szívem alatt, de tudom...valahogy érzem, azt hogy ez a tökéletes srác szeret engem. De szegény gyerek, az én baklövésem miatt, most nincs jó állapotban, sőt beteg.
- Hölgyem hagyom magát pihenni, egyébként lassan haza mehet, az állapota jó. - fejezte be a mondatát.
Haza? Újabb kérdések merültek fel bennem...hol is lakok?
- Valami baj van? - nézett rám Zayn értetlenül.
- Hol is lakok? - kérdeztem hunyorogva.
- Velünk az 5 sráccal, köztük a bátyáddal is. - röhögött fel.
- Ne nevessél Zaynie..ne nevess. - dobtam meg egy alattam lévő párnával mosolyogva.
- Mielőtt a baj megtörtént volna gyakran becéztél így. - dobta vissza  párnámat.
Lassan a többi fiú is megérkezett, és hoztak be nekem ruhát amibe haza tudok menni. Felkaptam magamra a göncöt. Úgy néztem ki ebbe a kollekcióba mintha csak valami sztár lennék, sőt úgy is éreztem magam. Teljesen illett a szerelésem a másik 5 sráchoz. Lifttel mentünk le a kórház kijáratához. Már azt sem tudom milyen nap van..nem is figyeltem eddig. Ahogy ki léptünk az ajtón, vakuk kezdtek el villogni. Mi történik? Több ezren álltak kint és vártak...valószínű ránk. Többen kérdezték TŐLEM miért kerültem be a kórházba. De nem válaszoltam. Niall pedig közölte nem adok interjút egyik tv-nek sem. Interjú? Mi a fenének adnék én interjút bárkinek is. A következő pillanat újra meglepett egy szép nagy limuzin állt meg előttünk, Louis (mivel bemutatkoztak a srácok, tudtam a neveket) kinyitotta nekem az ajtót, amit én mosollyal jutalmaztam.
- Mi volt ez a sok..nem is tudom micsoda?- biccentettem a fotósok felé.
- Ezt úgyis megtudná!  - néztek össze a fiúk, Liam mondatára.
- Patrice...mi egy banda vagyunk!! Erre sem emlékszel? - mondta Harry.
- Sajnos nem...- ingattam a fejem.
Az út további része csendben telt....nagyon hosszú volt az út, még repülőre is kellett szállnunk, hogy Írországból, Londonig jussunk. De amint megérkeztünk, sokkal jobban éreztem magam. Újabb limoba szálltunk és megindultunk a Direction ház felé...vagy mit mondott Lou. Oda viszonylag hamar érkeztünk.
A ház hatalmas volt, akárcsak egy palota. Hatalmas volt a kertje.  Liam kaput nyitott, mellette pedig egy másik lány állt, Ashley. Nagyon kedves lánynak tűnt. Végig mosolygott rám. Beléptünk a házba, ahol barátnőm Eleanor rögtön a nyakamba ugrott. Igen, rá is emlékszem.
- Barátosném jól vagy? - kérdezte miközben erősen ölelt.
- Azon kívül, hogy nem emlékezek a 4 idiótára, igen. - röhögtem fel.
- Rám és Niall-re igen?? - nézett rám értetlenül.
Csak bólintottam.
- Régen is idiótának hívtál ám bennünket. - karolt át Louis.
Mindenki szét széledt ki a konyhába ki a kanapéhoz gyűlt. Én a DVD-s szekrény bámultam amikor feltűnt egy turné borító...amin én is ott vagyok. Kinyitottam és kivettem a dobozát.
- Ez a mi...bandánk? - fordultam a fiúk felé miközben a számomra "ismeretlen" borítót nézegettem.
- Igen..ha gondolod betehetem. - kacsintott rám Harold.
- Na hajrá tedd be....a DVD-d. - nevettem fel.
- A perverzség is megmaradt. - nyúlt Hazza a DVD-ért.
Csendben néztem a filmet, a többiek jó formán a reakcióimat bámulták. Tetszett számomra a dolog amit csináltunk. Kicsit meg is hatódtam amikor láttam mennyi ember áll a színpadunk előtt, tapsolva és sikongatva a nevünket. A fiú rajongók pólóján az én nevem állt. Milyen kár,hogy jelenleg egyik pillanatra sem emlékszek.

hogy mi?

Másnap reggel nagy fej fájással ébredtem. Nem az a ruha volt rajtam amibe lefeküdtem, hanem valami ultra szexi gönc..amit még életembe nem láttam. Zayn nem feküdt mellettem. Ezek szerint Ő már ébren van. Kiléptem az ágyból és levetettem a kényelmetlen, szűk, popsi villantós szoknyát..amit az ég tudja, hogy került rám. Magamra kaptam egy hatalmas pólót ami a barátomé volt. Ahogy kifele mentem a kanapéhoz, erősen fogtam a fejemet, mintha azzal elmúlna a fájdalom. A kanapén ülő három srác rögtön felpattant a megjelenésemre, és aggodalmasan néztek rám.
- Hol voltál tegnap éjszaka? - nézett rám kutya kölyök szemekkel Harry.
- Nem mentem sehova. - vágtam rá.
Elmentem volna valahova? És ha igen, miért nem emlékszek semmire. Miért keltem party szerkóba?
- Patrice most azonnal mondd el merre jártál. A hírek reggelbe egész reggel te voltál, miszerint full részegen távoztál egy helyi szórakozóhelyről. Egyes emberek megerősítése szerint ölbe kellett kivinni mert a lábadon már nem tudtál megállni, és ha ez még nem elég néhány ember állítása szerint be voltál lőve, és a világodat sem tudtad. - esett nekem Niall könnyes szemekkel.
Miközben ezt mesélte pár kép derengeni kezdett a múlt éjszakáról. Hajnali kettő volt amikor felkeltem és nem tudtam aludni, így úgy döntöttem bulizni megyek egyedül, mert már úgy is régen voltam. Eleanor szekrényébe volt ez a ruha. És valószínű tényleg elég részeg lehettem, ha ma nem emlékszek semmire. De drog..?? Kétlem, hogy kipróbáltam volna akármit tegnap este.
- Srácok...nem emlékszek semmire..csak annyira, hogy nem tudtam aludni éjjel és mivel régen voltam egyedül bulizni leléptem. De a buli részleteiről nem tudok beszámolni. - gügyögtem.
- Drága..csak egy kérdésre válaszolj! - lépett hozzám közelebb Zayn.
- Igen? - néztem rá üres, kifejezéstelen tekintettel.
- Sok hír szerint azért bújtál ki mellőlem az ágyból, hogy Justin Bieber ágyába menj. Ugyanis vele töltötted a tegnap estét..a képek szerint. Ráadásul egy padon elég közel vagy egy sráchoz, szinte csók közel. - mondta lassú tempóval.
-Bieber? Szerintem vele ott találkozhattam, mert nem miatta mentem el, nem emlékszem, hogy csókolóztam volna akárkivel.- mondtam..de ekkor már cseppet sem voltam nyugodt.
A legnagyobb kérdés az, hogy miért nem emlékszem semmire. Miért voltam én Justinnal az éjszaka?
- Miért van ilyen érdekes tekinteted? -kérdezte Harry, miközben a zöld szemeit az én barna tekintetembe fúrta.
- Hánynom kell! - vágtam rá és rohanásba kezdtem a mosdó felé.
Becsaptam az ajtót és kiadtam magamból, ami kikívánkozott. Megrogyottan ültem a wc kagyló mellett. Arcomon a smink mindenütt elvolt kenődve.
Halk kopogást hallottam meg az ajtón, majd Louis lépett be.
- Jól vagy? Mennyit ittál tegnap? - guggolt le mellém.
Eltakartam az arcomat. Ez nem másnaposság volt. Ez annál sokkal rosszabb, mintha csak fejbe vágtak volna, vagy amikor a kedvenc kazettádba elszakad a szalag és soha többé nem tudod vissza pörgetni a kedvenc számodhoz.
- Nem tudom Louis..az isten szerelmére fogalmam sincs mit csináltam tegnap. - tört ki belőlem. - Nem tudom mit kerestem Justin oldalán. Nem tudom, hogy ölbe vittek-e ki, vagy, hogy a saját lábamon távoztam-e. Nem tudom, hogy drogoztam-e. Semmit nem tudok. - ordítoztam.
- Én tudom. - vonta meg a vállát. - Nyugodj meg, elmesélem. De előtte higgadj le mert így olyan vagy mint, valami agresszív pankrátor. - mosolygott.
Felültem a kád szélére, és egy zsepivel törölgettem az orrom és az arcom, közben Lou belekezdett a meséjébe.
- Szóval...ígérd meg előre is,hogy nem akadsz semmin. - mondta lassan és érthetően.
- Jó csak kérlek mondd! - hajtogattam.
- Tehát láttam este, hogy Eleanor cuccai közt matatsz és kiveszel egy szexi ruhát. Úgy csináltam mintha aludnék, de rájöttem te mész valahova és követni foglak, mivel én se tudtam aludni. Amint kiléptél a házból utánad mentem. Taxiba szálltál, így követtettem egy másik sárga taxival a te taxidat. Eddig világos? - kérdezte.
- Igen..eddig igen. - bólogattam.
- Megállt az autód így én is kiszálltam az enyémből és a bejáratig követtelek. Ott láttad meg Justint. Köszöntetek egymásnak, aztán egy ideig külön utakon mentetek, de a táncparketten újra találkoztatok. Bieber elhívott téged hátra, mármint a bár hátsó udvarába. Próbáltam odáig elmenni, hogy lássalak titeket, de nagy volt a tömeg, így nem nagyon jött össze. Csak éppen hogy láttalak titeket. Akkor már nagyon részeg voltál. Justin kivett a zsebéből egy kis tasakot benne fehér porral..- nem hagytam hogy befejezze.
- Mi van??????? Akkor igaz????? - pattantam fel az ülőhelyemről, de Louis maga mellé rántott vissza.
- Kipróbáltad volna simán, ha nem sprintelek oda és rántalak el onnan. De nyugi hozzá sem értél, és ki se próbáltad. De hatalmasat estél mikor elrántottalak, az igaz. Haza akartalak hozni, de olyan állapotba nem akartam, hogy lássanak, szóval úgy döntöttem, jól fog esni neked egy kis levegő és sétálni mentünk a parkba.  Több órán keresztül sétáltam veled, azt hittem már józanabb vagy és leültünk egy padra. Végre lehetett veled normálisan beszélgetni. De hánytál. Még fél óra eltelt és teljesen józanul néztél ki. És már mindent kihánytál, addigra. Nyugisan ültünk a padon, amikor nem tudom mi vezérelt engem, de....szóval megfogtam a combod és...szóval megakartalak csókolni. Pedig én józan voltam, mégis te fél részegen közölted, hogy nem szabad! - suttogta halkan.
- Mi van? Mit akartál csinálni? - kaptam fel a fejem.
- Megakartalak csókolni.- mondta el mégegyszer.
- Mégis miért? - kérdeztem.
- Mi az, hogy miért? Mert úgy éreztem. - nevetett fel.
Lesokkolt a tudat, hogy nem emlékszek arra amit Louis szeretett volna csinálni velem, tegnap este. De büszke voltam magamra, hiszen nem hagytam neki.
- Azt mondtad addigra mindent kihánytam. - röhögtem fel. - Akkor most miért is hányok még mindig? - néztem rá.
- Akkor arra nem emlékszel? - nézett rám döbbenten.
- Mire? - vágtam komolyabb fejet.
- Hát tegnap hülyeségből vettél egy terhességi tesztet...- kezdett bele.
- Nem...az nem lehet..mondd, hogy nem..- kezdtem el a bőgést.
Terhes vagyok? Zayntől? De..ez még olyan korai...lehetetlen.
- De lehet..de kérlek nyugodj meg nem lesz semmi baj..kb két hetes se lehet a kis minimanó szóval egy abortu...- megint csak bele szóltam.
- Nem..!! Nem fogom kimatattatni magamból. Neki is kell esélyt adni az életre. - tört ki belőlem. - De Louis...milyen élete lesz ennek a gyereknek, ha megszületik...semmilyen.
- Figyelj..nem lesz rossz a gyereknek..de egy ideig még ne hozzuk nyilvánosságra..de Zaynnek jó lenne elmondani nem gondolod? - kérdőn nézett rám.
- De..jó lenne..! - helyeseltem.
Lassan feltápászkodtam de még ígyis szédültem.
- Állj..Louis...gyerekkel nem szabad inni..én meg tegnap...- kezdtem bele.
- Shhh...elmentek orvoshoz és minden kiderül addig nyugodj meg..tudod az nem tesz jót a gyereknek. - nevetett fel.
Olyan furcsán hangzik, hogy én gyereket várok..a legrosszabb az, hogy mindezen 19 évesen keresztül menni..karrier mellett nem lesz egy egyszerű menet. Sőt ez lesz a világ legnehezebb dolga. De felnevelem ÉN fogom felnevelni az apjával..és soha nem fogom elhagyni. Nem úgy mint, ahogy engem elvettek a szüleimtől...bár szerencsére már megvannak. Kinyitottam a fürdő ajtót, és láttam, hogy Zayn aggódva bámul maga elé. Üres a tekintete. A többi fiú is csendben ült a konyhába, még Niall sem evett. Beléptem és hirtelen mindenki lábra pattant, mintha úgy éreznék mindjárt hanyatt esek és valakinek el kell kapni. Liam elfintorodott mikor meglátta a nyúzott tekintetem.
- Zayn...khm..beszélnem kell veled.- nyögtem ki végül.
A barátom felém nyúlt beszorította a kezemet és a szobánkhoz ment, oda ahol végre csak ketten vagyunk.
- Megcsaltál igaz?  - fúrta bele tekintetét az enyémbe.
- Dehogyis ne hülyeskedj! Soha. Sőt most már remélem örökre együtt leszünk.........- nagyot nyeltem, majd kimondtam. - hárman.
Felkapta a tekintetét a kezünkből. Szeme csillogott, ajka mosolyra húzódott.
- Terhes vagy? - kérdezte meg boldog, csengő hangon.
- Úgy néz ki. - mondtam de már én is mosolyogtam.
- Ez fantasztikus Drágám. - kapott fel derekamnál fogva, és körbe forgott. Amint lerakott szinte maga után húzott, rohant a fiúk felé.
Amikor ránk néztek és meglátták a boldog tekintetünket, csak Louis értette az egészet, ezért Ő is ujjongott.
- Mi van veletek? - kérdezte végül Liam.
- Kis babánk lesz!!! - ordított fel Zayn.
A hírtől Harry leejtett egy poharat ami darabokra törött. Niall pedig boldogan, harapott bele egy szendvicsbe.
- Nagy bácsi leszek! -ordított fel bátyusom teli szájjal.
- Igen Niall, igen. - mosolyogtam.
Harry arcán sokk látszódott. Igen tudom. Szeretett. Vagyis Szeret. Engem. Én pedig most terhesen itt állok, és már nincs sok  esélye annak, hogy mi valaha is együtt leszünk. Sajnálom, de most valahogy boldog vagyok. Liam és Eleanor is mosolyogva öleltek át.
- Mindenben melletted leszek csajszi. - mondta El.
- Én is.- törte meg a csendjét Harry.
Kicsit meglepődtem mikor ezt hallottam tőle. Felállt a székéről és oda jött hozzám, mikor megölelt sutyorogni kezdett a fülembe.
- Tudod azt hittem egyszer majd a saját gyerekünknek kell örülnöm. - mondta. - De gratulálok.
- Na és, hogy mondod el a managernek? - rontotta el a kedvünket Liam.
- Az még kemény menet lesz! - harsogta Louis.
A managerrel beszélni lesz a legnehezebb dolog..de nincs mit tenni...muszáj elmondanunk neki. Elég ciki lenne, ha neki kéne észrevennie, hogy gömbölyödő pocakkal állok színpadra...Te jó ég a színpad...a koncertek...mi lesz velük. Pánik vette át örömöm helyét. Szószerint félni kezdtem a gondolattól. Nem, ez nem lehet. Nem szeretnék lemondani a karrieremről. Nekem a színpad az életem. Könnybe lábadt a szemem.
- Pez..mi a baj? - kérdezte aggodalmasan Hazza.
De már nem tudtam válaszolni. Fejem hatalmasat koppant a padlón és eszméletlenül feküdtem.

*Harry szemszöge*

Láttam, hogy Patriccel valami nincs rendben. Remegni kezdett és szeme könnybe lábadt.
- Pez...mi a baj? - kérdeztem meg tőle.
De válasz helyett, lábai összerogytak és a kis törékeny teste a padlón feküdt, feje hatalmasat csattant a padlón. Zaynnek nem sikerült elkapnia, pedig megpróbálta de minden olyan gyorsan történt. Én és Louis egyszerre kezdtünk el rohanni Pezhez.
- Patrice! Patrice! - szólongattuk..persze semmi reakció nem volt rá.
Nyugodtan és csendesen feküdt. A pulzusát próbáltam kitapogatni de nem volt. Nem az nem lehet...velünk kell maradnia.
- Pez nem nem teheted, ezt velem!! - kiáltottam fel.
Zayn már bőgött. Liam volt az egyetlen aki megőrizte a hideg vérét és mentőt hívott, ami pillanatok alatt megérkezett. Újralélegeztették, ami szerencsére elindította a szívverését.
- Csak három jöhet! - mondta a mentős.
- Harry, Louis, Zayn. menjetek ti! - mondta Patrice bátyja.
Köszönet képpen bólintottam neki egyet, és elindultam a többiek után. Beszálltunk a mentő autóba. Patrice-t a hordágyon tolták be közénk. Örültem, hogy újra láthatom, ahogy mellkasa fel-le mozog.
Gyorsan megérkeztünk a kórházba, ahol Pez-t villámgyorsan tolták be egy kórterembe és kivizsgálták.
Nagy csend volt Louis, és Zayn között ültem.
- Te..miért te jöttél? - törtem meg a csendet és Lou-ra néztem.
- Kérlek Harold ne most! - mondta nyugodt hangon és megszorította a kezemet.
Ő is félti Patrice-t..addig oké. De miért ennyire?
Az orvos kilibbent az ajtóból.
- Mi van Patriccel? - pattant fel Zayn.
- Bent kell tartanunk egy ideig, ugyanis egy enyhe szívinfarktusa volt. Tudtak róla, hogy rossz a szíve? - kérdezte az orvos.
- Nem. - vágtuk rá mind hárman.
Pez.nek szívbaja volt...sose mondta.
- Egy bemehet. - mutatott a doki az ajtóra.
- Menj Te! - mondtuk Zaynnek.
Rögtön megindult a kórterem felé belépett az ajtón és már el is tűnt.

*Zayn szemszöge*

Ahogy beléptem és megláttam a szerelmemet, ahogy ott fekszik, mozdulatlanul azon a kórházi ágyon egyszerűen összeszorult a szívem. Egy kis széket toltam oda ágya mellé a kezét szorongattam. Iszonyatosan hideg volt, a keze. Szorongattam.
- Pez..többet ilyet ne csinálj..megijesztettél. - úgy beszéltem hozzá mintha hallana, pedig tudom hogy nem. - Szeretlek..és hidd el minden rendben lesz, velünk a kis Malik családdal. Ne félj.. minden rendbe jön.
Ahogy ezt kimondtam megmozdult a kis kacsója a kezem között.
- Patrice hallasz engem?? - kérdeztem.
Újabb szorítás következett be, majd megtekintettem a gyönyörű barna szemeit.
- Itt vagyok veled. - mondtam neki megnyugtatásul.
- Köszönöm doktor úr...- csendült fel gyönyörű hangja.....DOKTOR ÚR????

Újjabb koncert

Mikor a hotelbe értünk, boldogan rúgtam le magamról a kényelmetlen magassarkút. Mindenki eltűnt mellőlünk. Niall és Harry kajálni mentek. A többi srác pedig a barátnőjével furikázik valamerre. Csak ketten voltunk a házban.
- Ilyen csend is régen volt. - átölelt és megfogott a combomnál. Lábaimat derekán fontam körbe.
- Elég régen! - helyeseltem, közben ujjaimmal a haját birizgáltam, mire mosolyba szaladt a szája. Megcsókoltam. Csókunk közben elindult a kanapé felé, ajkaink nem hagyták el a másikét. Óvatosan az ágyra fektetett és felém tornyosult. Könyökén támaszkodva feküdt rajtam, és csókolóztunk. Olyan nyugis volt. Aztán gyomrom korgása megzavart mindent. Zayn belemosolygott a csókunkba.
- Emlékszel amikor először feküdtünk le? Na aznap reggel ugyanez történt. Dejavu-m van. - nevetett miközben a nyakamat cirógatta.
- Tényleg. - mosolyogtam, lemászott rólam kézen fogott és a konyháig vezetett.
- Mit ennél? - kérdezte és kitárta a hűtő ajtót.
- Hmm...akármit. - motyogtam.
Kipakolta az asztalra a melegszendvics hozzávalóit. Neki álltunk az elkészítéséhez. Közben egyfolytában röhögtünk, mert Zayn párizsiból csinált magának fejet. Amikor már készen állt a sajtos, szalámis finomság beraktuk a szendvicssütőbe és vártuk amíg elkészül. Addig én átöltöztem a csini ruhából egy sima otthoni farmeres megoldásba. A szobából kilépve észrevettem, ahogy barátom két dvd tokot tart a kezében.
- Mit nézzünk? Tökéletes Hang vagy Szerelmünk Lapjai? - kérdezte.
- A másodikat.- válaszoltam.
Kivettem a már elkészült kaját a sütőből. Zayn besötétített és egy pokrócot rakott a kanapéra. Odasétáltam és a finomságokkal teli tálcát az asztalra raktam. Amíg a film beindításával foglalatoskodott barátom, addig pattogtattam egy kis popcorn-t.
- Gyere Manócska mindjárt kezdődik. - kiabált ki a konyhába.
A zacskóból, egy tálba öntöttem a filmhez kihagyhatatlan kaját és vissza szaladtam a nappaliba.
Zaynie már a kanapén sarkában feküdt betakarva magát.
- Gyere bújj be ide. - mondta és felemelte a takarót. Bemásztam és hozzábújtam. Kezébe nyomtam a tányérját a szendviccsel és bámultuk a filmet. Kezével a hátamat simogatta. Ez a kedvenc filmem. Olyan romantikus. Mikor elfogyasztottuk a melegszenyókat, a pattogatott kukoricás tálért nyúltam. De Zayn gyorsabb volt. Bekapott egy falatot, és egy másikat a számba akart dobni, de nem sikerült és arcba dobott vele. Hangosan nevettünk fel. Percekkel később kinyílt a bejárati ajtó és felkapcsolták a villanyokat.
- Sziasztok!! - köszönt be El és Lou.
- Na eddig tartott a csend. - rötyögött Zayn.
Amikor beléptek és körbe néztek érdekes fejet vágtak.
- Itt meg mi történt? - nevetett fel Eleanor, miközben a padlón heverő popcorn darabokat nézegette.
Mindannyian csak nevettünk. Teáztunk és közben jókat beszélgettünk, amikor haza értek a többiek is stylistunk kíséreltében.
- Na nyomás fürdeni 1...2! - kiáltott fel Lou. Mi pedig teljesítettük az utasításait. Gyors ütembe futottam a fürdőbe, hogy én legyek az első. A negyed órás zuhanyzás után, törölközőbe battyogtam ki a kanapéhoz, ahova már ki volt rakva a ruhám. Lou rögtön neki esett a hajamnak, és a sminkemnek. Pikk Pakk készen lettem, és bele bújtam az első kollekcióba.

Az első 3 számnál általában Harry-vel vagyok összeöltözve. Amit imádtam, mert vele ugyanaz volt a stílusom. Eleanorral beszélgettem miközben a többiek készülődtek.
- Jó lenne már egy csajos este..mondjuk holnap! - mondta miközben a pezsgőjéből iszogatott.
- Tökéletes lenne! - helyeseltem. A hűtőből elővettem a barack levemet és szürcsölgetni kezdtem.
- Miért nem pezsizel velem? - kérdezte megdöbbenve.
- Szerinted hogy néznék ki a színpadon ittasan? - röhögtem fel.
- Oh igaz...amúgy sem állsz meg a lábadon. - nevetett.
Zayn is elkészült és csatlakozott hozzánk, El ekkor rögtön távozott, hogy kettesben maradjunk. Barátom a háta mögül elővett egy csodaszép rózsa csokrot.
- Ez a tiéd! - mondta.
- Miért kapom? - kérdeztem meglepetten. Megszoktuk egymást ajándékozni, de annak mindig van oka...most pedig nem nagyon tettem semmit.
- Ezt a tegnapi romantikus filmezésért. - mutatott az egyik szálra. - Ezt a csodálatos mosolyodért, ami mindent megváltoztat. - mutatott a következőre. - Ezt azért amiért megismerhettelek. Ezt a szép barna szemedért. Ezt a mosolyodért...
 - Ez már volt..- nevettem fel.
- A mosolyod olyan igéző....Ezt a formás popsidért. Ezt a csodálatos éjszakákért és nappalokért. Ezt a finom spagettidért. És ezt az utolsót azért a csodálatos első randiért. Az utolsót pedig pusztán azért mert szeretlek.
Meghatódtam. Már majdnem sírtam. Közel léptem hozzá és megcsókoltam. Átvettem a virágot, és találtam benne egy bordó karton papírt, ezüst betűkkel állt rajta az előbbi felsorolás.
- Imádlak. - csókoltam meg újra.
Észre sem vettem, hogy az egészet Louis és Harry nézte végig, akik a szó szoros értelemben egymás vállán sírtak.
- Ez nagyon megható volt. - gügyögte Harold.
Nem bírtam nem mosolyogni.

Miután mindenki elkészült a turné buszba pattantunk, a csomagjainkkal és útnak indultunk az arénához. A fotósok már felsorakoztak és a bejáratnál kígyózó sorok álltak. Fiúk és lányok sikoltoztak, mikor megpillantották a piros buszunkat. Több fiú állt "Patrice Marry Me?" pólóba, amitől nekem mindig nevetnem kellett, mert a lányoktól ez már megszokott volt, hogy valamelyik fiú neve állt a pólóján, de valahogy ezt a fiúktól még nem tudtam megszokni. Kiszálltunk és nagy nehezen beverekedtük magunkat a hátsó ajtón. Megkaptuk a füleseket és a mikrofonokat. Az elő zenekar már a színpadon volt. Szokásomhoz híven gyorsan fogat mostam mielőtt felmennék. Louis éppen Eleanor-t kereste a rajongói tömegben. Liam, Ashley-vel csókolózott. Harry és Niall befújta magát valami őrjítően jó illatú sprayvel. Az 5SOS végzett és lejött a színpadról. A One Way Or Another ment a kivetítőkön és mikor annak vége fel kell mennünk.
Akárhányadszorra is csinálom még mindig izgalommal fog el, hogy olyan sok ember elé kell kimenni. A csoportos öléles sem maradhat ki egyetlen koncert előtt sem.
- Megcsináljátok ribancok! Ha mégsem akkor egy jót röhögünk! - hangzott el a szokásos mondat Paul szájából. Így mindig jó kedvűen lépünk színpadra. Egymás után szaladva és ugrálva érkeztünk a színpadra. Sorjába adtuk elő a számainkat, majd jöttek a twitter kérések. Valaki azt kérte Niall-től, hogy Ír táncoljanak, aztán nekem és Louisnak kellett elénekelnünk az it's raining men-t, ami vicces volt, mert én onnan tudtam a szöveget, hogy a fürdéskor mindig azt éneklem, de Lou nem tudta a szöveget, úgyhogy inkább táncolt rá. A következő kérdé kissé szokatlan volt...azt kérték csókolózzunk Zayn-nel a színpadon. Persze amint megjelent a kérés az egész stadiont a sikítások töltötték be.
Zayn közelebb lépett. Most komolyan több millió ember előtt? Éreztem ahogy elpirulok. Harry, Niall, Louis és Liam ujjongtak a mikrofonban, miközben mint valami dedós bagázs kiabálták, hogy "CSÓKOT,CSÓKOT".
- Szeretlek. - mondta Zayn, mikor elém lépett.
- Én is téged. - válaszoltam.
Óvatosan és félve csókolt meg. Az egész néző közönség sikoltozott, vagy éppen fotózott, hogy megörökítse a Zatrice pillanatot. A csókunk abba maradt, majd egymásra vigyorogtunk. Az ő arca is egy kis rózsaszínes árnyalatban tündökölt.
- Ez volt életünk legromantikusabb pillanata. - viccelődött Niall. - Láttátok a hugomat, meg Zayn-t csókolózni...wow.
- Na jó térjünk vissza..jön a One Thing. - tereltem a témát.
Lenyomtuk az egészet, majd meghajoltunk és lesétáltunk a színpadról.
Még mindig remegett a lábam. Úgy éreztem magam mint valami idióta.
- Nem kell beszarni. Szokj hozzá. - röhögött Harry.
 Miután végeztünk közösen mentünk haza. Nagyon elfáradtam, így amint beértünk a turné buszba. Zayn belökött az ágyba és rám huppant. Adott egy jóéjt csókot.

Fejét a mellkasomra fektette és elaludt. Rögtön.