Délután

Sziasztok! :) Már nagyon régen üzentem nektek, inkább csak a részeket írtam. Ezért nagyon szeretném most megköszönni az 5513 megtekintőt. Még két rész van vissza és vége van a történetnek.....de folytatni fogom ugyanitt egy teljesen másik történettel....! :)  Örülök, hogy ennyien olvassák, amit írok, bár sajnálom, hogy mostanában nem kapok semmi visszajelzést, hogy tetszik-e vagy nem tetszik a rész, ezért arra a következtetésre jutottam, hogy következőt mondjuk 3 hozzászólás után fogom elhozni. Na de nem húzom tovább a mondókámat itt az új rész...  :)
                                                                                                           *Petra.





Délután egykor ébredtem fel, de még így is úgy éreztem magamat, mint akit fejbe vágtak valamivel. Kikászálódtam az ágyból. Zayn valószínű életében először, előbb ébredt fel mint én. Elballagtam a fürdőszobáig és bevágtam magamat a kádba.
Mennyire jó dolog, hogy hazudok nekik? Hogy nem mondom el nekik, hogy emlékszek mindenre..emlékszem, ahogy segíteni próbáltak, hogy mindenre emlékezzek, hogy Louis vacsorázni vitt és arra is, hogy elmondta az a kis baba az övé...VOLT.
Olyan nehéz. Már teljesen beleéltem magam abba, hogy babázhassak. Ruhát vehessek neki. Öltöztessem. Járni taníthassam. De már nincs többé. Ebben az esetben örülök is neki, hogy nincsen. Én Zayn-től szeretnék gyereket és senki mástól. Addig gondolkoztam mindenen ami az elmúlt hetekben történt, hogy a vizem teljesen kihűlt de már ez sem érdekelt. Egy könny csordult ki szememből.
Kinyílt a fürdőszoba ajtó, bár észre se vettem csak akkor tűnt fel csak azt vettem észre, hogy valaki letörölte a könnyeimet. Harry volt az. Biztató mosollyal ült velem szembe...amolyan Minden rendben lesz! mosollyal.
- Én ezt nem értem. Miért én? - néztem bele zöld szemébe, ami ettől a mondatomtól máris könnyektől ragyogott. Választ nem kaptam, csak nézett rám.
- Tudom, hogy tudod. Tudom, hogy emlékszel mindenre! - még mindig tartotta a szemkontaktust de arcáról eltűnt a mosoly.
Lesütöttem a szemem.Most mondjam el neki, hogy igen, mindenre emlékszek és mindenről tudok?
Óvatosan rá néztem Ő pedig a tekintetével szinte égette a bőrömet.
- Honnan veszed ezt? - kérdeztem alig hallhatóan.
Most ő kerülte a szememet. Hallgatózott? Vagy csak gondolatolvasó?
Az utolsóra rájöttem, hogy hülyeség, már majdnem felröhögtem, de a körülményeket tekintve nem lenne nagyon jó dolog, ha most jönne rám a röhögő görcs.
- Szóval. Honnan veszed? - mondtam újra.
- Figyel Pez én esküszöm nem akartalak kihallgatni, csak bent hagytam a kórtermedbe a pulcsimat és vissza akartam érteni menni és akkor meghallottam amint mondod Perrie-nek, hogy emlékszel. - hadarta.
Oké akkor tényleg nem gondolat olvasó.
- Kérlek ne mondd el senkinek! Nem akarom, hogy tudják, főleg nem Louis. Így sem egyszerű. - motyogtam halkan, nehogy valaki meghallja.
- Nincs itthon senki, nem kell suttogni. De megnyugodhatsz, nem mondom el senkinek. Nem akarok rosszat se neked, se Lou-nak, se Zayn-nek.
- Köszönöm. Most pedig ha megengeded kiszállnék a kádból. - mondtam mosolyogva, majd távozott a fürdőből.
 Ha senki sincs itthon egy újabb napot kell eltöltenem Styles-sal. Oké. Legalább beszélek valakivel és nem egyedül hagytak itthon.
Magamra kaptam egy cicanacit és egy egyszerű fehér pólót, majd leszaladtam a konyhába, hogy egyek pár falatot. Meglepetésemre a reggeli már kint várt az asztalon.
- Mivel napok óta alig ettél normál ételt gondoltam csinálok neked reggelit! - nézett rám Harry a kanapéról.
Ezek a kedvenceim. Pirítós, tojásrántotta és narancslé. Szuper.
- Köszi Harold.
Ahogy leültem a pulthoz, mellém ült a kis fürtös.
- Szóval tudod, hogy Louis-é lett volna a gyerek.- mondta miközben ivott az ÉN narancslevemből.
- Igen. - mondtam, bár eléggé frusztrál a dolog és nem igazán szeretnék beszélni róla, de ha Hazz szeretné, akkor válaszolgatok pár kérdésre.
- Undorító, hogy Lou ezt tette veled. - fintorgott. Nekem fogalmam sincs mit tett velem, ez a legszebb az egészben. Olyan ocsmány módon részeg voltam, hogy semmire nem emlékszek. Inkább ez az undorító.
- Miért mi történt? - haraptam bele egyet a pirítósomba.
- Te nem tudod?
- Honnan kéne tudnom? Amikor megtudtam, hogy gyerekem van tőle, nem az volt a kérdésem, hogy: És mégis hogy történt?
- Részeg voltál...nem akartál lefeküdni Louis-sal,de Ő veled annál inkább! Tömören ennyi.
Mondjuk úgy, hogy ezeket meg se hallottam.
- Amint Lou hazaért kérlek szólj! - felkeltem, ott hagytam a reggelimet és a szobába igyekeztem.
Nem vágytam inkább senkinek se a társaságára. Magam mögé csuktam az ajtót és leültem az ágy szélére.
Miért én?
A komódra pillantottam, ahol a Zayn-nel közös képeink díszelegtek. Az első csók, amit Harry készített, amikor a hullámvasúton ülünk, egy koncert fotó, Párizs, Verona és még további csodás emlék pillanatok.
Kezembe kaptam az egyik kedvencemet, az Eiffel tornyos, éjszakás, csókolózós fotónkat. Romantikus volt, olyan meghitt. Magamhoz öleltem.
El kell neki mondanom. Akármi is lesz, nem lehet normális kapcsolatot kiépíteni hazugságokra. Tudnia kell. De, hogy mondjam el neki, az egészet. Mégis hol vannak most? Miért csak Harry van itthon velem?
Jobb lesz ha elmegyek és egy kicsit kiszellőztetem a fejemet. Cipőbe bújtam és már kiléptem volna, amikor egy rekedtes hang utánam kiáltott.
- Hova mész? - megláttam, ahogy Harry is megjelenik, cipőben és kabátban, kezében pedig az én dzsekimet tartja.
- Sétálok egyet! - mondtam.
- Egyedül el nem engedlek, és ezt vedd fel, mert fúj a szél odakint! - felém nyújtotta a bőr kabátot, majd belebújtam.
- Miért nem mehetek egyedül? Gondolkozni akarok és melletted azt nem lehet!
- Nem akarom, hogy bármi bajod essen. Tehát vagy velem, vagy nem mész sehova.
Olyan volt mintha az apámat hallottam volna.
- Oké. Akkor gyere.
Kinyitottam az ajtót és neki indultam az utamnak. Lassan sétáltam és közben az járt a fejemben, mégis hogy mondjam el?
- Nem tudom. Ha elakarod mondani, szerintem ne legyen ott Louis, mert Zayn kiüti az összes fogát. - mondta Harry.
- Hangosan gondolkoztam? - néztem rá értetlenül.
- Igen. - mosolygott.
- Én csak nem értem. Nem tudom mit tegyek. El akarom neki mondani, mert hazugságokra nem lehet kapcsolatot építeni. De mi akkor ha már én sem kellek majd neki? Akkor mit kezdek? Harry én nem tudnék nélküle élni. Nem akarok nélküle lefeküdni, nélküle felébredni. Nem akarom, hogy úgy át nézzen rajtam mintha nem is léteznék. - sírásba törtem ki. Nem tudom mit tudok tenni.
- Akármi is lesz melletted leszek. Tedd, azt amit az eszed súg és ne a szívedre hallgass. Én  már csak tudom. - átölelt és próbált megnyugtatni a szavaival. Ott lesz mellettem? Rendben nem leszek egyedül, de nem ZAYN lesz mellettem.
- Honnan tudod?  néztem rá könnyes szemekkel.
- Ez most nem fontos. Menjünk haza, csinálok neked egy forró teát és felőlem bezárkózhatsz ha neked úgy jobb.
Haza felé sétáltunk és elsétáltunk a pad mellett. A pad mellett ahol Louis-sal minden megtörtént.Hirtelen kisebb emlékek jutottak eszembe, arról az éjszakáról.Ahogy ülünk a padon és közelebb hajol, meg akart csókolni de nem engedtem. Ám én nem úgy emlékeztem, hogy ezek után próbálkozott volna. Teljesen máshogy. Mi utána hazamentünk és lefeküdtem aludni. Miért emlékszem én máshogy, mint Louis?
- Harry..? Miért van az, hogy én nem úgy emlékszek, hogy bármi is lett volna köztem és Lou közt?
Nem értem ezt az egészet. Nem csak én nem értettem, mert Harold arcán értetlenkedés jelent meg.
- Te hogy emlékszel?
- Megakart csókolni, de visszautasítottam, majd hazajöttünk lefeküdtem aludni és ennyi.
- Ezt nem értem. Oké részeg voltál...de attól még ha erre emlékszel, akkor miért mondja azt Louis, hogy a gyerek az övé volt?
Megrántottam a vállamat.
Hazaértünk. Lerúgtam a lábamról a sáros dorkómat és megtámadtam a konyhát. Elkészítettem két bögre teát és az egyiket Harry-nek adtam. Csendben elkortyolgattuk.
- Először Louis-sal beszélj...ne Zayn-nel. Kérdezd meg, hogy te miért nem úgy emlékszel mint Ő.
Bólogattam. Egész délután csak üldögéltünk, még az eső is esni kezdett, így a kettőnk közt lévő csendet az esőcseppek kopogása tette kevésbé üressé. Beköszöntött az este. A többiek hazaértek és nevetgélve tértek be hozzánk a nappaliba.
- Szia Édes. - kapott fel ölébe Zayn és megcsókolt.
Nem értettem, mi történt aminek ennyire kell örülni.
- Mi a boldogság tárgya? - pattantam fel és megigazítottam a rajtam lévő most már teljesen gyűrött pólómat.
A srácok csak összenéztek és újra nevettek. Harold is értetlenül bámult rájuk de csak vállat rángattak.
- Louis...khm..beszélhetnénk? - mosolyogtam rá.
Lepleznem kell a bennem létező fájdalmamat. Nem akarom, hogy a többiek észrevegyék a bennem lezajló háborgást.
- Persze. Csak bekapok pár falatot. - kacsintott.
Míg ő evett a szobába szaladtam és átgondoltam a mondatokat, amiket felszeretnék tenni neki.
Tényleg tőled lett volna a gyerek? Nem ez nem jó. Rögtön neki támadnék. Mesélj arról az éjszakáról! Hülyeség, úgy hangzik mintha vágyakoznék utána. Hogyan történt? Tudom, hogyan történt.
Nagyobbnál, nagyobb buta kérdések pattantak a fejembe és még fogalmam sem volt róla, hogy mit mondjak, de Louis már meg is jelent.
- Na Pez.. Mit szeretnél? - mosolygott.
Lepergett előttem minden utolsó mondatom, amik az előbb a fejemben motoztak.
- Ülj le. - motyogtam miközben lehuppantam a kanapéra és a mellettem lévő helyre csapkodtam.
Lassan becsukta az ajtót és be is zárta azt, majd felém lépett.
- Valami gond van? - kérdezte miközben egy hajtincsemet a fülem mögé tűrte.
Alapból nem zavart volna, hiszen minden alkalommal poénból fogdosnak, vagy valami hülyeségen törik a fejüket. De most nem romantikázni  hívtam ide.
- Louis..én emlékszem mindenre. - szememet összeszorítottam. Nem mertem megnézni vajon milyen tekintettel bámul felém.
- Emlékszek rá, hogy mennyire vigyáztatok rám, hogy azt akartátok, hogy eszembe jussanak dolgok, hogy megnéztük a koncert videónkat, amin sírtam, emlékszem, hogy megöleltél minden alkalommal és vigyáztál rám. Mindenre! A vacsorára is. - tört ki belőlem.
Kinyitottam a szememet, csak bámult rám, könnyes volt a szeme, de szó nem hagyta el a száját.
- Louis kérlek mondj valamit!
- A vacsorára is? - kérdezett vissza újból.
- Igen...Már mondtam.
Megfogta a kezemet és hüvelykujjával egy kört rajzolt a kézfejemre.
- Kérlek ne haragudj. Én csak..szóval... - habogott össze-vissza.
- Nem maradj csendben. Nem fejeztem be. Azt, mondtad tőled van az a kis baba rendben, oké. De akkor mégis én miért csak arra emlékszem, hogy megakarsz csókolni de én visszautasítom aztán haza megyünk és KÜLÖN KÜLÖN fekszünk le aludni. - mondtam egyenesen kék szemébe.
Lesütötte a tekintetét. Valami nem stimmel.
- Hazudtam! Harry-vel összevesztünk és tudom mennyire fontos vagy neki. Gondoltam eléggé fájni
fog neki, ha azt mondom lefeküdtem veled. Csak, hogy este kiderült, hogy gyereked van. Így összekuszálódtak a szálak, Hazza jogosan hitte, azt hogy a gyerek tőlem van. Persze nem tőlem volt, hanem Zayn-től. Azt mondta ha nem mondom el neked, hogy a baba tőlem van, szétkürtöli, hogy megerőszakoltalak! Nem gondoltam volna, hogyha elmondom nem csak egy szívinfarktus lesz, hanem elveszted Zaynnel közös gyereketeket.
Csak hallgattam, ahogy elmeséli a történetet. Nem hittem a fülemnek. Harry megfenyegette? Zayn-é a gyerek? Louis nem tett semmit? Örülök, hogy nem kell hazudni a barátomnak. De a gyerek az övé lett volna. Felkeltem és behívtam Harry-t.
- Louis most el kell mondanod neki! Mindent! - adtam az utasításokat.
- Mi van? - nézett rám, majd Lou-ra Hazz.
Louis csak elnézett. Nem csodálom, hogy nem mert a szemébe nézni a fürtösnek.
- Hazudtam.- motyogta Louis alig hallhatóan.
- Kinek? - nézett össze-vissza Harry.
- Neked.....Harry neked. - tört fel Lou. - Összevesztünk és azt akartam, hogy neked jobban fájjon minden. Tudtam, hogy szereted Patrice-t és ha  én vele teszek valamit akkor te ideges leszel. Felakartalak húzni Harry. Csak aztán kiderült, hogy Pez terhes te azt hitted a baba tőlem van és megfenyegettél. De én hozzá se akartam nyúlni ÚGY, ahogy te gondolod. Eleanornak megkértem a kezét és vele akarok lenni, anélkül, hogy mindketten azt gondolnátok, hogy megerőszakoltalak és tőlem volt gyereked.
- Louis várjunk csak!! Te ezt az egészet kitaláltad? - láttam, hogy Harry erősen gondolkozik és próbálja feldolgozni a mondatokat.
- Igen és sajnálom!
Harold összeszorította a szemét és az öklét a levegőt benntartotta majd percekkel később nyugodtan figyelt Louisra.
- Tudod mit! Felejtsük el az egészet. Felejtsük el hogy összevesztünk és hogy kitaláltál minden hülyeséget. Nem csak miattad de csak gondolj bele szegény Pez-nek csináltál szart nem nekem. Szóval tőle kell bocsánatot kérned nem tőlem! Vegyük úgy hogy én nem is emlékszem semmire és vissza is megyek teát csinálni! Tehát Louis kérsz teát? - mondta Hazza nagyon higgadtan.
Lou egy ideig feldolgozta a tényeket amit közöltek vele, majd odaszólt.
- De kérek
Újra rám pillantott míg Hazz távozott a szobából.
- Akkor kérlek te bocsáss meg nekem.
Válaszul csak odaléptem hozzá és megöleltem.Felejtsük el. Nem érdekes már. Megtörtént és kész nincs mit tenni.

Kórház

*Niall szemszöge*

Csendben várakozunk tovább, már éjfél is elmúlott bőven. Az orvos azt mondta, lassan bemehetünk Patrice-hez. Zayn még mindig nem dolgozta fel, a kis babával történteket. Mindenki csak bőg, én viszont kicsit örülök,hogy a kishúgommal minden rendben. Nem tudom mit tettem volna, ha elveszítjük. Ő mindenkinek fontos. De legjobban talán nekem és Zaynnek. Bár most nagyon úgy tűnik Louis és Harry is eléggé megviselt a történtek miatt. Szokásosan Liam az egyetlen aki ép ésszel tud gondolkozni jelenleg.
- A hölgy még nem ébredt fel de ketten bemehetnek. - jelent meg egy szőke nővér.
Zayn és én megyünk be először. Aztán majd a többiek.
Ahogy beléptünk a kórterembe, ugyanaz a látvány fogadott minket, mint a múltkor. Pez-ből csövek lógtak ki a karjánál, fél arcát lélegeztető maszk takarta el. A gépek folyamatos pittyegése töltötte be az egész csendet körülöttünk. Csak mozdulatlanul feküdt. Zayn kihúzott egy széket, amely az ágy alatt volt. Leült barátnője mellé, akinek apró kezét a saját hatalmas tenyerébe temette el. Én is követtem a példáját és leültem a hugicám mellé. Mindketten csak figyeltek Patrice arcát, hátha egyszer csak kinyitja a szemét.

Már órák óta bent ültünk. Zayn-t nagyon megviselte, hogy még nem kelt fel a mi kis családtagunk.
- Szerintem...engedjük be a többieket is. - mondtam halkan.
Zayn aprót bólogatott, majd Patrice fölé hajolt, leemelte róla a maszkot és egy csókot adott ajkára, majd a kezére és távoztunk a teremből.
- Bemehetünk? - kérdezte Louis és Harry.
- Menjetek csak. De még nem kelt fel. - válaszoltam, és leültünk a kis narancssárga székekre. - Nekem fel kell hívnom anyát, hogy elmondjam neki megint mi történt.

*Louis szemszöge*

Lassan keltünk fel a székekről, Harry-vel. Hihetetlen, hogy ez az egész azért történt, mert én elmondtam neki, hogy a gyerek nem Zayn-é. Harry-nek már elmondtam, hiszen a legjobb barátom. Ő tudta meg a legelőször, hogy a kis baba az enyém. Ahogy a kis szoba felé tartottunk, mindenem remegett. Tutira én vagyok az utolsó ember, akit Patrice látni szeretne.
Leültem Zayn előző helyére a ki székre, Harold pedig a másikon foglalt helyet.
- Szerinted mit fog szólni ha felkel? - néztem rá Hazza-ra.
Göndör fürtjei szana szét álltak, szemei vörösen izzottak a sok sírástól.
- Nem tudom. Kétlem, hogy örült volna annak, hogy a gyerek a tiéd és nem Zayn-é. - mondta halkan.
Harry-ről tudom, hogy nagyon szereti Patrice-t. Már amikor először látta Őt az x-faktorba, már akkor teljesen belehabarodott és egy ideig biztosra mondhatom az érzés kölcsönös volt. De aztán Zayn lett, Pez választottja, nem Harold.
Halk nyöszörgést hallottunk meg, majd lassan Patrice szeme kinyílt. Átfutott rajtam a rettegés.
- Jobb lesz ha én most megyek. - súgtam oda Harry-nek.
- Louis ne menj el! - szólalt meg halk rekedtes hangon,Pez.
Ne menjek? De hát én rontottam el az életét.
- Mi történt? - nézett rá Harry-re.
Harold összeráncolta a homlokát és az én tekintetemet kereste.
- Életben vagy...az a lényeg. - mondta meggyötörve Hazza.
Nagy csend volt egy ideig a teremben. Majd Zayn benyitott, mert ébren is akarta látni a barátnőjét, így már hárman illetve Patriccel együtt négyen csücsültünk a szobába.


*Zayn szemszöge*

Beléptem és megláttam Patrice, fáradt karikás szemeit.
- Hogy vagy drágaság? - kérdeztem miközben magam mögé csuktam az ajtót.
- Kicsit nyom a szívem, de most már minden rendben lesz. Csodálatos család leszünk amint felépülök. - mosolygott rám. Boldog volt. Teljesen boldog. Hogy mondjuk el neki, hogy nincsen család? Nincsen kis baba?
Csend lett, senki nem válaszolt az előző mondatára.
- Történt valami, igaz? A kis babánkkal? - kérdezte meg tőlem.
Nagyot nyeltem, és egy kósza könnycsepp jelent meg szemem sarkába.

*Louis*

Patrice nem emlékszik rá, hogy elmondtam neki, az a gyerek az enyém lett volna. De talán jobb is így. Rámosolyogtam a leányzóra és nyugtatni kezdtem.
- Figyelj Pez...a kis baba....szóval...nem élte túl, de minden rendben lesz. Sokkal jobb lesz így. Hiszen gondolj bele, hatalmas pocakkal egy kis babával a hasadban akartál volna turnéra menni? -
Eleinte csend volt. Lehet, hogy ostobaságokat beszélek, majd a könnyes, kisírt szemek rám találtak.
 - Nem! - motyogta halkan.

*Zayn*

Leültem mellé, és beszélgetni kezdtünk.
- Mikor mehetek már haza? Annyira unalmas itt bent, és valószínű a kaja is rossz. Meg akarom enni, a hűtőnkben lévő halat. - kiáltott fel Patrice.
Halat? Hiszen az akkor volt a vacsora, amikor az első számú szívinfarktus megtörtént. Ezek szerint emlékezik?
- Te tudod kik vagyunk? - nézett rá Harry vigyorogva Pez-re.
- Már, hogy ne tudnám, idióták! - értetlenkedett.
Ezek szerint semmire sem emlékszik, ami azóta történt. Hogy nem emlékezett semmire, hogy Louissal ment vacsizni. stb.
Felé nyúltam és megcsókoltam, Ő pedig zavartalanul csókolt vissza. El sem tudom mondani mióta vártam erre.
- Na most komolyan itt akarjátok falni egymást? - tette fel a kérdést könnyes szemekkel Lou.
- Igen. Most itt!! - mondtam oda nekik, két csók között.

*Patrice*

Éreztem, hogy valami nincs rendben. A fiúk elmesélték, hogy egy hónapon át semmire sem emlékeztem és most tértek vissza a dolgok. Hiányzott Zayn csókja. Nagy meglepetésemre Perrie is haza utazott Párizsból a turnéjukról, hogy meglátogasson.
-Istenem csajszi. Annyira sajnálom. De legalább te jól vagy.
Leült mellém, a többiek ki mentek, hogy most csak mi ketten csajok beszélgessünk egy kicsit.
- Tudok hozni neked valamit? - kérdezte meg. Annyira figyelmes és úgy imádom.
- Köszi.De nem kell semmi.
- Valami baj van?
Hát persze, hogy baj van. Azt hiszik a fiúk, hogy nem emlékszek arra ami abban az egy hónapban történt. Dehogynem! Emlékszem rá, mennyit foglalkoztak velem, hogy minden körülöttem forgott, hogy szegény Zayn nem mert hozzám érni. Hogy Louis vacsorázni vitt, talán életemben először és arra is emlékszek teljesen tisztán, hogy a gyerek is az övé volt. Bunkóság azt mondani, hogy egy kicsit örülök, hogy nem született meg az a kis baba?
- Van baj! Ráadásul hatalmas.
- Kivele!
- Perrie az a kis gyerek nem Zayn-é volt. - könny szökött a szemembe ennél a mondatnál. Barátnőm ledöbbent értetlenül fürkészett.
- Hát akkor? - suttogta a kérdést.
- Louisé. Érted? Louisé. - tört ki belőlem az aggodalom. Hogy fogok én ezek után a srác szemébe nézni? Oké, hogy részeg voltam, de akkor is...az nem kifogás.
- Nyugodj meg, csak tegyél úgy mintha nem tudnád, és akkor minden rendben lesz! Zayn sose fogja megtudni, Louis pedig amúgy is gyorsan feldolgozza. - lesütötte a szemét.
- Miért mi van Louissal? - értetlenkedtem.
- Megkérte Eleanor kezét, pár nappal ezelőtt!
 Ahelyett, hogy aggódtam volna, teljesen megnyugodtam. Akkor nem lesz itt semmi konfliktus. Minden rendben lesz.

*Pár nappal később*

- Patrice ezt húzd fel és mehetünk haza! - dobta oda felém játékosan Zayn a ruháimat.
Gyorsan felvettem. Alig várom, hogy elhagyhassam már ezt a kórházat. Ebben a két hónapban, szinte itt töltöttem az életemet. Borzalmas.
- Mehetünk!! - pattantam fel az ágyról. - Hol vannak a többiek??
- Otthon várnak.
Kézen fogva hagytuk el a kórtermet, majd az egész kórházi épületet.
Soha se fogom felfogni, miért olyan nagy dolog, ha utcára lépünk, de újabb fotós tömeg várt minket odakint. Lassan beleőrülök, hogy minden pillanatomat meg kell örökíteniük. Bekászálódtunk Zayn autójába. Az anyósülésen helyet foglaltam, és már indultunk is.
Út közben, nagyon jól elbeszélgettünk. Fel sem merült a gyerek téma. Persze hiszen akarunk gyereket, de nem most, hanem majd idővel később.
Ahogy leparkoltunk, felkaptuk a csomagomat és a bejárathoz igyekeztünk.
Benyitottam és amit megláttam egyszerűen megható volt. Mindenki ott állt a bejárati ajtónál, anyával együtt.
Ledobtam a kis bőröndöt és oda futottam.
- Annyira hiányoztál! - öleltem át.
- Te is nekem Kincsem. Minden rendben van? Jól vagy? Niall mesélte, hogy kétszer is rosszul lettél.
- Igen anyu. De már minden rendben.
- Nagyon sokat fogytál! Nem eszel rendesen?
Ahogy ezt a kérdést anya feltette, mindenki nevetni kezdett. Hogy én ne ennék? Dehogynem, sokat eszek..ha jó kajáról van szó. De mint tudjuk a kórház nem luxus étterem.
- Gyere Törpike, csináltam neked spagettit. - kapott el kezemnél fogva Harry.
Imádom Harold spagettijét...szerintem nincs is az övénél finomabb.
Ahogy leültem a konyhába, feltűnt, hogy a szokásostól eltérően hatalmas rend van a lakásban.
- Fiúk ti rendet raktatok? - kérdeztem nevetve.
- Igen..! Hazajöttél. - motyogta Louis mosolyogva.
Mindannyian enni kezdtünk, közben nagyon sokat nevettük, mindenen. A kellemes ebéd után, anyának menni kellett.
- Gyertek csak ide! - intett nekem és Niall-nek az ajtóból.
Odaszaladtunk és figyeltük, minden mondatát.
- Nagyon vigyázzatok magatokra továbbra is. Felőlem lehettek akármekkora sztárok, attól még az én kis gyerekeim maradtok! Vigyázzatok egymásra. Patrice ne felejtsd el bevenni a vitaminjaidat, és a gyógyszereidet, amiket kiváltottam. Niall te pedig ne futkoss mert rosszat tesz az amúgy is rossz térdszalagjaidnak és kérlek ügyelj arra, hogy a hugod mindennap kétszer bevegye gyógyszereket. Hoztam teát Írországból, a kedvenceteket. - hadarta anyu.
Nem vagyok már két éves....Niall-re néztem aki szintén próbálta vissza tartani a nevetést.
- Oké Anyu. - mondtuk egyszerre, majd átöleltük és elment.


- Gyere ide...! Csináltam neked egy kis videót, ami az első x-faktoros percektől a tegnapi kórházig tele van képekkel! - rángatott maga után Louis.
Leültem a kanapéra a házimozival szembe, Harry és Zayn mellé. Barátom átkarolt, és elindult a videó.
Benne volt, amikor ülünk a kanapén az x-faktorban és beszélgetünk, az első színpadi fellépés, egy csomó bolondozás, amiket még Louissal műveltünk a házban, a videó naplókból kisebb részletek, a Zaynnel lévő első csók, amit Harry kapott le. Minden ami fontos volt számunkra, benne volt. A videó végén a fiúk üzentek nekem: "Ha netán nem emlékeznél semmire, ezt a videót azért csináltuk, hogy eszedbe jussanak a csodás pillanatok amiket együtt éltünk át. Szeretünk" - hangzott szinte egyszerre az öt fiútól.
- Gyertek ide!! - mondtam elérzékenyülve, majd átöleltem őket. - El sem tudom mondani mennyire imádlak titeket.
Elfáradtam mára, így Zayn-nel kézen fogva indultunk meg a pihe puha ágyba.
Derekamnál átkarolt, szempilláit az arcomon éreztem, lehelete csikálta a nyakamat és a fülemet.
- Annyira hiányzott már ez az egész. Hogy átöleljelek és azt mondhassam Szeretlek. - mondta halkan.
Olyan volt mint valami kis óvodás aki most kapta vissza a büntetése után a játék mackóját.
- Én is szeretlek. - mondtam, majd csókkal jutalmaztam meg az én kis ovisomat.

Minden Oké..Vagy..Mégsem?

Szépen összekészülődtem. Felvettem egy egyszerű fehér felsőt, és egy farmer nadrágot és leszaladtam a lépcsőn, Louis már lent várt. Apró mosolyt villantottam felé. Igazából féltem, mert én most egy ismeretlennel megyek sétálni, aki engem nagyon jól ismer. És valahol a lelkem mélyén én is ismerem, csak fel kéne törnie a dolognak. Ajtót nyitott előttem, majd kiléptünk a hideg londoni levegőre. A kavicsokat rugdosva baktattunk csendesen. A naplenyugvóban volt. Csodálatos volt és csendes.
- Nos..Mit szeretnél? - törte meg a csendet Louis.
- Kerülsz engem. Összevesztünk valamiért? Vagy sosem voltunk jóban? - tettem fel kínosan a kérdést.
Kellemetlen a dolog, hiszen mióta nem emlékszek semmire, Louis hozzám se szólt. Fogalmam sincs róla, hogy utál e vagy mi van velünk, de nem úgy viselkedett velem mint a többiek.
- Imádjuk egymást!!! - vakító mosollyal figyelt rám. - Sosem veszekedtünk semmiért. És tőlem tudtad meg, hogy babát vársz.
Tőle? Ő honnan tudta? Előbb tudta mint Zayn? Felmerült bennem egy csomó kérdés.
- Mindenre válaszolok ám. - karolt át a csíkos pólós. Mintha csak olvasna a gondolataimban.
- Hogy hogy tőled tudom? Előbb tudtad meg mint Zayn? - mondtam halkan.
- Velem voltál amikor kitöltötted a tesztet, félrészegen. - arca elkomolyult, valami bántotta.
- Valami gond van? -
Arcát elfordítja az enyémtől, nem néz rám. Megállok és várok, várom, hogy elmondja az ami bántja. Hátra fordul és rám néz, arca meggyötört és fájdalmakkal teli. Bánt, hogy nem tudom mi a baja.
- Louis...könyörögve kérlek mondd el. - suttogom a szavakat.
Tudom és érzem, hogy köze van hozzám a dolognak.
- Csak menjünk és együk. - bal kezével jobb kezemért nyúl és megfogja azt. Nem értem mi történik. Csak sétálunk az étteremig. Az előző gyönyörű csendhez képest, ez most kellemetlen csend, feszült a légkör.
Elérünk a csodás étteremig. Biztos nem ülnék be egy ilyenbe, ha nem tudnám ki is vagyok pontosan. Hiszen ez méregdrága, és nyolc millió csillag díszíti, a srácok szerint a teljesen tökéletes étterem Ez.
- A szokásost? - kérdezi tőlünk egy jól öltözött, öltönyös pincér.
Ezek szerint sokszor ehetünk itt ha már megszokott helyünk van.
- Nem..most csak két személyre lesz! - kamu mosolyt villant Flynn-re, a pincérre.
Flynn megindul és el szlalomoz minket egy asztalhoz. Zárt részlegen van, csakis sztárok számára kialakított helység. Louis kihúzza nekem a széket, én pedig lassan lehuppanok rá. Várom, hogy Ő is leüljön és újabb kérdésekkel faggathassam.
- Akkor elmondod mi a baj?! - nézek bele gyönyörű kék szemébe, amelyeket a kérdésem elhangzása során, az előttünk lévő vázára szegezi és azt bámulja. Nem akar választ adni. Nekem is fáj, a fájdalma...legyen szó bármiről is. Egy pincérnő felveszi a rendelést, közben végig méri Lou-t tetőtől talpig, majd elpirul. Hosszú szőke haja mögé próbálja rejteni az arcát, de nem sikerül. Apró vigyor jelenik meg a képemen, amikor meglátom a nő, egy jobban piruló arcát. Majd miután felsoroltuk kívánságainkat, gyorsan elviharoz a pulthoz.
- Louis kérlek.....mondd el!!! Vagy inkább haza megyek. - nyögöm ki végre megtörve ezzel a csendet.
- Nem Patrice nem mondom el, fájna neked is...és jobb ha nem tudsz semmiről. - harsogja. Hangja teli van dühvel.
- Én akkor is tudni akarom...szóval...- felállok és nyomatékosítani akarom, hogy tényleg képes vagyok elmenni, ha nem mondja el, de hirtelen elkapja a kezemet, és könyörgő tekintettel néz rám.
Egy ideig csak néz, majd lehajtja a fejét, és újra rám szegezi pillantását.
- Ülj le és....akkor.....elmondom. -
Teszem amit mondd, aprót kortyolok a vizemből és csendesen várom, hogy végre elmondja mi az ami bántja, és azt ami nekem is fájni fog. Eközben éppen elindul a halk zene, Pink- Try.
Kék szemek, újra találkoznak barna pillantásommal.
- Csak egyet kérek! Ígérd meg, hogy nem haragszol meg rám. Nem kérem, hogy ne akadj ki csak ne haragudj rám! - leheli a szavakat.
Csak bólintok. Akármiről is legyen szó, megígérem neki, hogy nem haragszok meg. Mély levegőt vesz, és a poharához nyúl, hatalmasat kortyol, és ajka szóra nyílik.
- Patrice a gyerekről van szó!! - mondja, csak mondja és nem néz a szemembe. A pohár vizét nézi.
- Az enyémről és Zaynéről? Mi van vele? - kérdezem meglepődve.
Mit tud Ő a gyerekről amit én nem?
- Hát ez az.....az a gyerek.....az a gyerek nem Zayné. - szeme könnybe lábad, keze remegni kezd a poháron.
Nem fogom fel amit mondott. Fülem sípolni kezd, szívem hevesen ver. Ez most valami rossz vicc? Akkor kié a gyerek? Louisé? Te jó ég...Én...Mi? Mi van? Nem értem mi történik.
- Kié a gyerek?? - a szavak alig jönnek ki a torkomon. Ajkam kiszáradt, tenyerem megizzadt és féltem a válaszától. Fájdalmasan nézett maga elé.
- Tőlem. - suttogja. Könnyei patakokban futnak le az arcán.
Tőle. Hogy tőle? Lehetetlen. Nem emlékszek semmire. És nem tudok semmiről. Fejem fájni kezd, szemem elhomályosul.

*Louis szemszöge*

Felnézek, keresem Patrice tekintetét, nagyokat pislog. Szemem könnyes. Alig látok valamit. Arcomat is könnyeim áztatják. Szeretem Patrice-t. Gyerekünk lesz. Neki barátja van, nekem pedig barátnőm. Kihasználtam Pez-t amikor részeg volt. Az egész az én hibám. Nagy koppanásra leszek figyelmes. Felkapom a tekintetemet az ölemben összekulcsolt kezemről. Patrice leájult a székről. Uramisten. Felpattanok nagy gyorsasággal a székemről és leülök mellé. Szólongatom de meg se mozdul.
- Valaki hívjon mentőt!! - kiáltok fel bőgve, ijedtemben.
Pulzusát tapogatom, amit nem találok. Ez egy újabb szívroham lenne?
- Túl kell élned. Nem hagyhatsz itt. Nem teheted ezt velem. Szeretlek.- suttogom fülébe.
Egy öreg úr a zsebéhez kap, és előveszi a telefonját tárcsázza a mentő számát, ami percek alatt megérkezik. Próbálják újraéleszteni, de semmi sem történik. Gyors tempóval ágyra rakják, és betolják az autóba.
- Uram velünk jöhet. - szól felém egy narancssárgába öltözött orvos.
Köszönömöt biccentek az öreg ember felé, aki a mentőt hívta, majd beülök Patrice mellé az autóba. Lélegeztető maszk van orrán és ajkán. Ahogy leülök, megfogom a kezét és lágy puszit lehelek rá.
Mit fognak szólni a többiek amikor megtudják az egészet? Utálni fognak. Magamat is utálom.
- Csak kérlek, ne hagyj itt! - suttogom oda Pez-nek.
Megérkezünk. Kinyílik az mentő ajtó, és kiszedik az ágyat. Tolják a bejárat felé, én pedig loholok a sok orvos után, aki tolja.
- Uram Ön a hölgy párja? - kérdezi meg tőlem az egyik orvos.
- Nem! - felelem fájdalmasan, majd figyelem ahogy eltűnnek egy műtőben vagy vizsgálóban, nem tudom milyen terem volt.
Remegő kezekkel tárcsáztam fel Zayn-t. Tudatnom kell vele, hogy barátnője kórházban van...ÚJRA. Felveszi.
- Zayn! Baj van. - nyöszörgöm.
- Mi történt?? - hallom meg aggódó hangját.
- Kórházban vagyunk. Patrice rosszul lett.- motyogom.
- A picsába. - gyorsabban veszi a levegőt, a háttérben a többiek kérdezik tőle mi történt, amelyre Zayn válaszol. - Melyik kórház? -
- Royal Brompton Hospital - válaszolom gyorsan.
Vége a telefon beszélgetésnek. Kinyomott. Gondolom útban vannak erre felé. Kellett nekem elmondanom, hogy tőlem van a kis baba. Most nem lenne semmi gond. Fel alá mászkálok az üres folyosón. Ilyenkor hajnalok hajnalán már senki sem mászkál erre felé. Leülök egy székre.


Felpattanok a narancssárga székről, az orvos megjelenik. Zaynék is megérkeztek már, mindenki könnybe lábadt szemekkel várja, hogy mondjon valamit az doktor úr. Felpattanunk.
- Hogy van? - kérdezi Zayn. Arca könnyekkel áztatott. Haja kócos. Patrice imádná, ahogy most kinéz, a könnyeket kivéve. Mindig is szerette barátját, teljes szívéből rajongott érte. 
Az orvos elsétál még a pulthoz. Mindannyian idegesek vagyunk. Niall gyönyörű kék szeme, vörös a sok sírástól, arca is piros, ajkai meg vannak duzzadva a sok sírástól. Szőke haja szintén kócos akár csak mindenkié. Idegességében lábával dobol, a kövön. Harry göndör fürtjei szana-szét állnak, szabályosan bőg, ahogy egy könnycsepp lehalad arcán, jön a következő és a következő. Kezével orrát törölgeti, maga elé bámulva figyeli az előtte lévő széket. Liam fel- alá sétálgat, arcai pirosak, a könnyei neki is arcán folynak végén, majd álláról lecsöppenek hol a pulóverére, hol a folyosó kövére. 
A doktor úr vissza tér hozzánk. Arcát verejték díszíti, ősz haja mindenfelé mered, köpenye szét csúszva áll rajta. Rendezetlen. Pedig nem így ment be oda.
- Hogy van? - teszi fel a kérdést újra Zayn.
Sokáig csend van. A doktort bámuljuk, hogy nyögjön ki egyetlen szócskát.
- Bassza meg, mondjon már valamit!!! - mordul rá Harry. Hangja nagyon rekedtes.
- Mindent megpróbáltunk! Őszinte részvétem...elvesztettük! - 
Zayn ordibálni kezd és a földre rogy. Látni akarja utoljára. Nem fogom fel amit mondott. Hajamba kapaszkodom és kiabálok. Az egész az én hibám. Harry is fel ordít, a földön terül szét, összegömbölyödve, miközben ordítja, hogy mennyire szerette a lányt. A lányt aki az életet jelentette nekünk és nincs többé. Niall nem hiszi el amit hallott, elvesztette egyetlen kishúgát, akit imádott, és szeretett. Térde elcsuklik és Zayn mellett rogy el. Liam káromkodik és bámulja a doktort, akinek ezek láttán könnybe lábad a szeme. 

Könnyek folynak le az arcomon, majd kopogást érzek meg a vállamon, és FELÉBREDEK. Csak egy rossz álom volt...igen. Nem halt meg. Még él. Még minden rendben van. Zayn áll előttem.
- Tudsz már valamit? - kérdezte halkan. Arca pontosan olyan volt, mint amilyennek álmomban láttam. Nyúzott. 
Nemet bólogatok. 
- Már órák óta bent vannak. - suttogom.
Mindenki leül a narancssárga székekre. Várunk. Ugyanazok a dolgok történnek meg mint álmomban. Zayn bőg, Niall a lábával dobog, Harry az orrát törölgeti és Liam fel-alá járkál. 
Nem válhat valóra az álmom. Nem hagyhatom. Lehetetlen. 
Az ajtó meglibben és az ősz doktor megjelenik.
- Hogy van? - kérdezi meg Zayn, akár csak az álmom. 
Választ nem kapunk. Nem az nem lehet. Élnie kell!!!!
- Bassza meg mondjon már valamit! - tör ki Harry-ből az aggodalom. 
- Az állapota stabil, Patrice-t sikerült megmenteni....de.....- hangja el halkul. - ......de a gyereket nem.
Zayn a földön rogy össze. 
- De...de Patrice jól van? - kérdezi meg újra Zayn, bőgve.
- Igen. Minden rendben. - bólogat.
Könnyek áztatják az arcomat, ahogy Zayn-ét is. Neki is annyira fáj mint nekem. Ő is azt hiszi apa volt. De a gyerek az enyém volt. Sosem fogom a kezemben tartani, nem fogom járni tanítani. Nem mondok neki esti mesét. Nem fogom hallani az első szavát, vagy hogy azt mondja APA. Nem fogok a játszótéren fogócskázni vele. Nem lesz ott egyik koncertünkön sem, hogy lássa az apukáját és az anyukáját a színpadon. Nem fog vissza rohanni az első óvodás napján, hozzám a kapuba, mert nem akar oviba járni. Nem lesz első iskola napja. Nem fogok ballagásra menni, büszke apaként. Nem fogok aggódni a jövője miatt. Nem fogok az esküvőjére menni. Nem játszhatok majd az unokáival.