Szépen összekészülődtem. Felvettem egy egyszerű fehér felsőt, és egy farmer nadrágot és leszaladtam a lépcsőn, Louis már lent várt. Apró mosolyt villantottam felé. Igazából féltem, mert én most egy ismeretlennel megyek sétálni, aki engem nagyon jól ismer. És valahol a lelkem mélyén én is ismerem, csak fel kéne törnie a dolognak. Ajtót nyitott előttem, majd kiléptünk a hideg londoni levegőre. A kavicsokat rugdosva baktattunk csendesen. A naplenyugvóban volt. Csodálatos volt és csendes.
- Nos..Mit szeretnél? - törte meg a csendet Louis.
- Kerülsz engem. Összevesztünk valamiért? Vagy sosem voltunk jóban? - tettem fel kínosan a kérdést.
Kellemetlen a dolog, hiszen mióta nem emlékszek semmire, Louis hozzám se szólt. Fogalmam sincs róla, hogy utál e vagy mi van velünk, de nem úgy viselkedett velem mint a többiek.
- Imádjuk egymást!!! - vakító mosollyal figyelt rám. - Sosem veszekedtünk semmiért. És tőlem tudtad meg, hogy babát vársz.
Tőle? Ő honnan tudta? Előbb tudta mint Zayn? Felmerült bennem egy csomó kérdés.
- Mindenre válaszolok ám. - karolt át a csíkos pólós. Mintha csak olvasna a gondolataimban.
- Hogy hogy tőled tudom? Előbb tudtad meg mint Zayn? - mondtam halkan.
- Velem voltál amikor kitöltötted a tesztet, félrészegen. - arca elkomolyult, valami bántotta.
- Valami gond van? -
Arcát elfordítja az enyémtől, nem néz rám. Megállok és várok, várom, hogy elmondja az ami bántja. Hátra fordul és rám néz, arca meggyötört és fájdalmakkal teli. Bánt, hogy nem tudom mi a baja.
- Louis...könyörögve kérlek mondd el. - suttogom a szavakat.
Tudom és érzem, hogy köze van hozzám a dolognak.
- Csak menjünk és együk. - bal kezével jobb kezemért nyúl és megfogja azt. Nem értem mi történik. Csak sétálunk az étteremig. Az előző gyönyörű csendhez képest, ez most kellemetlen csend, feszült a légkör.
Elérünk a csodás étteremig. Biztos nem ülnék be egy ilyenbe, ha nem tudnám ki is vagyok pontosan. Hiszen ez méregdrága, és nyolc millió csillag díszíti, a srácok szerint a teljesen tökéletes étterem Ez.
- A szokásost? - kérdezi tőlünk egy jól öltözött, öltönyös pincér.
Ezek szerint sokszor ehetünk itt ha már megszokott helyünk van.
- Nem..most csak két személyre lesz! - kamu mosolyt villant Flynn-re, a pincérre.
Flynn megindul és el szlalomoz minket egy asztalhoz. Zárt részlegen van, csakis sztárok számára kialakított helység. Louis kihúzza nekem a széket, én pedig lassan lehuppanok rá. Várom, hogy Ő is leüljön és újabb kérdésekkel faggathassam.
- Akkor elmondod mi a baj?! - nézek bele gyönyörű kék szemébe, amelyeket a kérdésem elhangzása során, az előttünk lévő vázára szegezi és azt bámulja. Nem akar választ adni. Nekem is fáj, a fájdalma...legyen szó bármiről is. Egy pincérnő felveszi a rendelést, közben végig méri Lou-t tetőtől talpig, majd elpirul. Hosszú szőke haja mögé próbálja rejteni az arcát, de nem sikerül. Apró vigyor jelenik meg a képemen, amikor meglátom a nő, egy jobban piruló arcát. Majd miután felsoroltuk kívánságainkat, gyorsan elviharoz a pulthoz.
- Louis kérlek.....mondd el!!! Vagy inkább haza megyek. - nyögöm ki végre megtörve ezzel a csendet.
- Nem Patrice nem mondom el, fájna neked is...és jobb ha nem tudsz semmiről. - harsogja. Hangja teli van dühvel.
- Én akkor is tudni akarom...szóval...- felállok és nyomatékosítani akarom, hogy tényleg képes vagyok elmenni, ha nem mondja el, de hirtelen elkapja a kezemet, és könyörgő tekintettel néz rám.
Egy ideig csak néz, majd lehajtja a fejét, és újra rám szegezi pillantását.
- Ülj le és....akkor.....elmondom. -
Teszem amit mondd, aprót kortyolok a vizemből és csendesen várom, hogy végre elmondja mi az ami bántja, és azt ami nekem is fájni fog. Eközben éppen elindul a halk zene, Pink- Try.
Kék szemek, újra találkoznak barna pillantásommal.
- Csak egyet kérek! Ígérd meg, hogy nem haragszol meg rám. Nem kérem, hogy ne akadj ki csak ne haragudj rám! - leheli a szavakat.
Csak bólintok. Akármiről is legyen szó, megígérem neki, hogy nem haragszok meg. Mély levegőt vesz, és a poharához nyúl, hatalmasat kortyol, és ajka szóra nyílik.
- Patrice a gyerekről van szó!! - mondja, csak mondja és nem néz a szemembe. A pohár vizét nézi.
- Az enyémről és Zaynéről? Mi van vele? - kérdezem meglepődve.
Mit tud Ő a gyerekről amit én nem?
- Hát ez az.....az a gyerek.....az a gyerek nem Zayné. - szeme könnybe lábad, keze remegni kezd a poháron.
Nem fogom fel amit mondott. Fülem sípolni kezd, szívem hevesen ver. Ez most valami rossz vicc? Akkor kié a gyerek? Louisé? Te jó ég...Én...Mi? Mi van? Nem értem mi történik.
- Kié a gyerek?? - a szavak alig jönnek ki a torkomon. Ajkam kiszáradt, tenyerem megizzadt és féltem a válaszától. Fájdalmasan nézett maga elé.
- Tőlem. - suttogja. Könnyei patakokban futnak le az arcán.
Tőle. Hogy tőle? Lehetetlen. Nem emlékszek semmire. És nem tudok semmiről. Fejem fájni kezd, szemem elhomályosul.
*Louis szemszöge*
Felnézek, keresem Patrice tekintetét, nagyokat pislog. Szemem könnyes. Alig látok valamit. Arcomat is könnyeim áztatják. Szeretem Patrice-t. Gyerekünk lesz. Neki barátja van, nekem pedig barátnőm. Kihasználtam Pez-t amikor részeg volt. Az egész az én hibám. Nagy koppanásra leszek figyelmes. Felkapom a tekintetemet az ölemben összekulcsolt kezemről. Patrice leájult a székről. Uramisten. Felpattanok nagy gyorsasággal a székemről és leülök mellé. Szólongatom de meg se mozdul.
- Valaki hívjon mentőt!! - kiáltok fel bőgve, ijedtemben.
Pulzusát tapogatom, amit nem találok. Ez egy újabb szívroham lenne?
- Túl kell élned. Nem hagyhatsz itt. Nem teheted ezt velem. Szeretlek.- suttogom fülébe.
Egy öreg úr a zsebéhez kap, és előveszi a telefonját tárcsázza a mentő számát, ami percek alatt megérkezik. Próbálják újraéleszteni, de semmi sem történik. Gyors tempóval ágyra rakják, és betolják az autóba.
- Uram velünk jöhet. - szól felém egy narancssárgába öltözött orvos.
Köszönömöt biccentek az öreg ember felé, aki a mentőt hívta, majd beülök Patrice mellé az autóba. Lélegeztető maszk van orrán és ajkán. Ahogy leülök, megfogom a kezét és lágy puszit lehelek rá.
Mit fognak szólni a többiek amikor megtudják az egészet? Utálni fognak. Magamat is utálom.
- Csak kérlek, ne hagyj itt! - suttogom oda Pez-nek.
Megérkezünk. Kinyílik az mentő ajtó, és kiszedik az ágyat. Tolják a bejárat felé, én pedig loholok a sok orvos után, aki tolja.
- Uram Ön a hölgy párja? - kérdezi meg tőlem az egyik orvos.
- Nem! - felelem fájdalmasan, majd figyelem ahogy eltűnnek egy műtőben vagy vizsgálóban, nem tudom milyen terem volt.
Remegő kezekkel tárcsáztam fel Zayn-t. Tudatnom kell vele, hogy barátnője kórházban van...ÚJRA. Felveszi.
- Zayn! Baj van. - nyöszörgöm.
- Mi történt?? - hallom meg aggódó hangját.
- Kórházban vagyunk. Patrice rosszul lett.- motyogom.
- A picsába. - gyorsabban veszi a levegőt, a háttérben a többiek kérdezik tőle mi történt, amelyre Zayn válaszol. - Melyik kórház? -
- Royal Brompton Hospital - válaszolom gyorsan.
Vége a telefon beszélgetésnek. Kinyomott. Gondolom útban vannak erre felé. Kellett nekem elmondanom, hogy tőlem van a kis baba. Most nem lenne semmi gond. Fel alá mászkálok az üres folyosón. Ilyenkor hajnalok hajnalán már senki sem mászkál erre felé. Leülök egy székre.
Felpattanok a narancssárga székről, az orvos megjelenik. Zaynék is megérkeztek már, mindenki könnybe lábadt szemekkel várja, hogy mondjon valamit az doktor úr. Felpattanunk.
- Hogy van? - kérdezi Zayn. Arca könnyekkel áztatott. Haja kócos. Patrice imádná, ahogy most kinéz, a könnyeket kivéve. Mindig is szerette barátját, teljes szívéből rajongott érte.
Az orvos elsétál még a pulthoz. Mindannyian idegesek vagyunk. Niall gyönyörű kék szeme, vörös a sok sírástól, arca is piros, ajkai meg vannak duzzadva a sok sírástól. Szőke haja szintén kócos akár csak mindenkié. Idegességében lábával dobol, a kövön. Harry göndör fürtjei szana-szét állnak, szabályosan bőg, ahogy egy könnycsepp lehalad arcán, jön a következő és a következő. Kezével orrát törölgeti, maga elé bámulva figyeli az előtte lévő széket. Liam fel- alá sétálgat, arcai pirosak, a könnyei neki is arcán folynak végén, majd álláról lecsöppenek hol a pulóverére, hol a folyosó kövére.
A doktor úr vissza tér hozzánk. Arcát verejték díszíti, ősz haja mindenfelé mered, köpenye szét csúszva áll rajta. Rendezetlen. Pedig nem így ment be oda.
- Hogy van? - teszi fel a kérdést újra Zayn.
Sokáig csend van. A doktort bámuljuk, hogy nyögjön ki egyetlen szócskát.
- Bassza meg, mondjon már valamit!!! - mordul rá Harry. Hangja nagyon rekedtes.
- Mindent megpróbáltunk! Őszinte részvétem...elvesztettük! -
Zayn ordibálni kezd és a földre rogy. Látni akarja utoljára. Nem fogom fel amit mondott. Hajamba kapaszkodom és kiabálok. Az egész az én hibám. Harry is fel ordít, a földön terül szét, összegömbölyödve, miközben ordítja, hogy mennyire szerette a lányt. A lányt aki az életet jelentette nekünk és nincs többé. Niall nem hiszi el amit hallott, elvesztette egyetlen kishúgát, akit imádott, és szeretett. Térde elcsuklik és Zayn mellett rogy el. Liam káromkodik és bámulja a doktort, akinek ezek láttán könnybe lábad a szeme.
Könnyek folynak le az arcomon, majd kopogást érzek meg a vállamon, és FELÉBREDEK. Csak egy rossz álom volt...igen. Nem halt meg. Még él. Még minden rendben van. Zayn áll előttem.
- Tudsz már valamit? - kérdezte halkan. Arca pontosan olyan volt, mint amilyennek álmomban láttam. Nyúzott.
Nemet bólogatok.
- Már órák óta bent vannak. - suttogom.
Mindenki leül a narancssárga székekre. Várunk. Ugyanazok a dolgok történnek meg mint álmomban. Zayn bőg, Niall a lábával dobog, Harry az orrát törölgeti és Liam fel-alá járkál.
Nem válhat valóra az álmom. Nem hagyhatom. Lehetetlen.
Az ajtó meglibben és az ősz doktor megjelenik.
- Hogy van? - kérdezi meg Zayn, akár csak az álmom.
Választ nem kapunk. Nem az nem lehet. Élnie kell!!!!
- Bassza meg mondjon már valamit! - tör ki Harry-ből az aggodalom.
- Az állapota stabil, Patrice-t sikerült megmenteni....de.....- hangja el halkul. - ......de a gyereket nem.
Zayn a földön rogy össze.
- De...de Patrice jól van? - kérdezi meg újra Zayn, bőgve.
- Igen. Minden rendben. - bólogat.
Könnyek áztatják az arcomat, ahogy Zayn-ét is. Neki is annyira fáj mint nekem. Ő is azt hiszi apa volt. De a gyerek az enyém volt. Sosem fogom a kezemben tartani, nem fogom járni tanítani. Nem mondok neki esti mesét. Nem fogom hallani az első szavát, vagy hogy azt mondja APA. Nem fogok a játszótéren fogócskázni vele. Nem lesz ott egyik koncertünkön sem, hogy lássa az apukáját és az anyukáját a színpadon. Nem fog vissza rohanni az első óvodás napján, hozzám a kapuba, mert nem akar oviba járni. Nem lesz első iskola napja. Nem fogok ballagásra menni, büszke apaként. Nem fogok aggódni a jövője miatt. Nem fogok az esküvőjére menni. Nem játszhatok majd az unokáival.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése