Délután

Sziasztok! :) Már nagyon régen üzentem nektek, inkább csak a részeket írtam. Ezért nagyon szeretném most megköszönni az 5513 megtekintőt. Még két rész van vissza és vége van a történetnek.....de folytatni fogom ugyanitt egy teljesen másik történettel....! :)  Örülök, hogy ennyien olvassák, amit írok, bár sajnálom, hogy mostanában nem kapok semmi visszajelzést, hogy tetszik-e vagy nem tetszik a rész, ezért arra a következtetésre jutottam, hogy következőt mondjuk 3 hozzászólás után fogom elhozni. Na de nem húzom tovább a mondókámat itt az új rész...  :)
                                                                                                           *Petra.





Délután egykor ébredtem fel, de még így is úgy éreztem magamat, mint akit fejbe vágtak valamivel. Kikászálódtam az ágyból. Zayn valószínű életében először, előbb ébredt fel mint én. Elballagtam a fürdőszobáig és bevágtam magamat a kádba.
Mennyire jó dolog, hogy hazudok nekik? Hogy nem mondom el nekik, hogy emlékszek mindenre..emlékszem, ahogy segíteni próbáltak, hogy mindenre emlékezzek, hogy Louis vacsorázni vitt és arra is, hogy elmondta az a kis baba az övé...VOLT.
Olyan nehéz. Már teljesen beleéltem magam abba, hogy babázhassak. Ruhát vehessek neki. Öltöztessem. Járni taníthassam. De már nincs többé. Ebben az esetben örülök is neki, hogy nincsen. Én Zayn-től szeretnék gyereket és senki mástól. Addig gondolkoztam mindenen ami az elmúlt hetekben történt, hogy a vizem teljesen kihűlt de már ez sem érdekelt. Egy könny csordult ki szememből.
Kinyílt a fürdőszoba ajtó, bár észre se vettem csak akkor tűnt fel csak azt vettem észre, hogy valaki letörölte a könnyeimet. Harry volt az. Biztató mosollyal ült velem szembe...amolyan Minden rendben lesz! mosollyal.
- Én ezt nem értem. Miért én? - néztem bele zöld szemébe, ami ettől a mondatomtól máris könnyektől ragyogott. Választ nem kaptam, csak nézett rám.
- Tudom, hogy tudod. Tudom, hogy emlékszel mindenre! - még mindig tartotta a szemkontaktust de arcáról eltűnt a mosoly.
Lesütöttem a szemem.Most mondjam el neki, hogy igen, mindenre emlékszek és mindenről tudok?
Óvatosan rá néztem Ő pedig a tekintetével szinte égette a bőrömet.
- Honnan veszed ezt? - kérdeztem alig hallhatóan.
Most ő kerülte a szememet. Hallgatózott? Vagy csak gondolatolvasó?
Az utolsóra rájöttem, hogy hülyeség, már majdnem felröhögtem, de a körülményeket tekintve nem lenne nagyon jó dolog, ha most jönne rám a röhögő görcs.
- Szóval. Honnan veszed? - mondtam újra.
- Figyel Pez én esküszöm nem akartalak kihallgatni, csak bent hagytam a kórtermedbe a pulcsimat és vissza akartam érteni menni és akkor meghallottam amint mondod Perrie-nek, hogy emlékszel. - hadarta.
Oké akkor tényleg nem gondolat olvasó.
- Kérlek ne mondd el senkinek! Nem akarom, hogy tudják, főleg nem Louis. Így sem egyszerű. - motyogtam halkan, nehogy valaki meghallja.
- Nincs itthon senki, nem kell suttogni. De megnyugodhatsz, nem mondom el senkinek. Nem akarok rosszat se neked, se Lou-nak, se Zayn-nek.
- Köszönöm. Most pedig ha megengeded kiszállnék a kádból. - mondtam mosolyogva, majd távozott a fürdőből.
 Ha senki sincs itthon egy újabb napot kell eltöltenem Styles-sal. Oké. Legalább beszélek valakivel és nem egyedül hagytak itthon.
Magamra kaptam egy cicanacit és egy egyszerű fehér pólót, majd leszaladtam a konyhába, hogy egyek pár falatot. Meglepetésemre a reggeli már kint várt az asztalon.
- Mivel napok óta alig ettél normál ételt gondoltam csinálok neked reggelit! - nézett rám Harry a kanapéról.
Ezek a kedvenceim. Pirítós, tojásrántotta és narancslé. Szuper.
- Köszi Harold.
Ahogy leültem a pulthoz, mellém ült a kis fürtös.
- Szóval tudod, hogy Louis-é lett volna a gyerek.- mondta miközben ivott az ÉN narancslevemből.
- Igen. - mondtam, bár eléggé frusztrál a dolog és nem igazán szeretnék beszélni róla, de ha Hazz szeretné, akkor válaszolgatok pár kérdésre.
- Undorító, hogy Lou ezt tette veled. - fintorgott. Nekem fogalmam sincs mit tett velem, ez a legszebb az egészben. Olyan ocsmány módon részeg voltam, hogy semmire nem emlékszek. Inkább ez az undorító.
- Miért mi történt? - haraptam bele egyet a pirítósomba.
- Te nem tudod?
- Honnan kéne tudnom? Amikor megtudtam, hogy gyerekem van tőle, nem az volt a kérdésem, hogy: És mégis hogy történt?
- Részeg voltál...nem akartál lefeküdni Louis-sal,de Ő veled annál inkább! Tömören ennyi.
Mondjuk úgy, hogy ezeket meg se hallottam.
- Amint Lou hazaért kérlek szólj! - felkeltem, ott hagytam a reggelimet és a szobába igyekeztem.
Nem vágytam inkább senkinek se a társaságára. Magam mögé csuktam az ajtót és leültem az ágy szélére.
Miért én?
A komódra pillantottam, ahol a Zayn-nel közös képeink díszelegtek. Az első csók, amit Harry készített, amikor a hullámvasúton ülünk, egy koncert fotó, Párizs, Verona és még további csodás emlék pillanatok.
Kezembe kaptam az egyik kedvencemet, az Eiffel tornyos, éjszakás, csókolózós fotónkat. Romantikus volt, olyan meghitt. Magamhoz öleltem.
El kell neki mondanom. Akármi is lesz, nem lehet normális kapcsolatot kiépíteni hazugságokra. Tudnia kell. De, hogy mondjam el neki, az egészet. Mégis hol vannak most? Miért csak Harry van itthon velem?
Jobb lesz ha elmegyek és egy kicsit kiszellőztetem a fejemet. Cipőbe bújtam és már kiléptem volna, amikor egy rekedtes hang utánam kiáltott.
- Hova mész? - megláttam, ahogy Harry is megjelenik, cipőben és kabátban, kezében pedig az én dzsekimet tartja.
- Sétálok egyet! - mondtam.
- Egyedül el nem engedlek, és ezt vedd fel, mert fúj a szél odakint! - felém nyújtotta a bőr kabátot, majd belebújtam.
- Miért nem mehetek egyedül? Gondolkozni akarok és melletted azt nem lehet!
- Nem akarom, hogy bármi bajod essen. Tehát vagy velem, vagy nem mész sehova.
Olyan volt mintha az apámat hallottam volna.
- Oké. Akkor gyere.
Kinyitottam az ajtót és neki indultam az utamnak. Lassan sétáltam és közben az járt a fejemben, mégis hogy mondjam el?
- Nem tudom. Ha elakarod mondani, szerintem ne legyen ott Louis, mert Zayn kiüti az összes fogát. - mondta Harry.
- Hangosan gondolkoztam? - néztem rá értetlenül.
- Igen. - mosolygott.
- Én csak nem értem. Nem tudom mit tegyek. El akarom neki mondani, mert hazugságokra nem lehet kapcsolatot építeni. De mi akkor ha már én sem kellek majd neki? Akkor mit kezdek? Harry én nem tudnék nélküle élni. Nem akarok nélküle lefeküdni, nélküle felébredni. Nem akarom, hogy úgy át nézzen rajtam mintha nem is léteznék. - sírásba törtem ki. Nem tudom mit tudok tenni.
- Akármi is lesz melletted leszek. Tedd, azt amit az eszed súg és ne a szívedre hallgass. Én  már csak tudom. - átölelt és próbált megnyugtatni a szavaival. Ott lesz mellettem? Rendben nem leszek egyedül, de nem ZAYN lesz mellettem.
- Honnan tudod?  néztem rá könnyes szemekkel.
- Ez most nem fontos. Menjünk haza, csinálok neked egy forró teát és felőlem bezárkózhatsz ha neked úgy jobb.
Haza felé sétáltunk és elsétáltunk a pad mellett. A pad mellett ahol Louis-sal minden megtörtént.Hirtelen kisebb emlékek jutottak eszembe, arról az éjszakáról.Ahogy ülünk a padon és közelebb hajol, meg akart csókolni de nem engedtem. Ám én nem úgy emlékeztem, hogy ezek után próbálkozott volna. Teljesen máshogy. Mi utána hazamentünk és lefeküdtem aludni. Miért emlékszem én máshogy, mint Louis?
- Harry..? Miért van az, hogy én nem úgy emlékszek, hogy bármi is lett volna köztem és Lou közt?
Nem értem ezt az egészet. Nem csak én nem értettem, mert Harold arcán értetlenkedés jelent meg.
- Te hogy emlékszel?
- Megakart csókolni, de visszautasítottam, majd hazajöttünk lefeküdtem aludni és ennyi.
- Ezt nem értem. Oké részeg voltál...de attól még ha erre emlékszel, akkor miért mondja azt Louis, hogy a gyerek az övé volt?
Megrántottam a vállamat.
Hazaértünk. Lerúgtam a lábamról a sáros dorkómat és megtámadtam a konyhát. Elkészítettem két bögre teát és az egyiket Harry-nek adtam. Csendben elkortyolgattuk.
- Először Louis-sal beszélj...ne Zayn-nel. Kérdezd meg, hogy te miért nem úgy emlékszel mint Ő.
Bólogattam. Egész délután csak üldögéltünk, még az eső is esni kezdett, így a kettőnk közt lévő csendet az esőcseppek kopogása tette kevésbé üressé. Beköszöntött az este. A többiek hazaértek és nevetgélve tértek be hozzánk a nappaliba.
- Szia Édes. - kapott fel ölébe Zayn és megcsókolt.
Nem értettem, mi történt aminek ennyire kell örülni.
- Mi a boldogság tárgya? - pattantam fel és megigazítottam a rajtam lévő most már teljesen gyűrött pólómat.
A srácok csak összenéztek és újra nevettek. Harold is értetlenül bámult rájuk de csak vállat rángattak.
- Louis...khm..beszélhetnénk? - mosolyogtam rá.
Lepleznem kell a bennem létező fájdalmamat. Nem akarom, hogy a többiek észrevegyék a bennem lezajló háborgást.
- Persze. Csak bekapok pár falatot. - kacsintott.
Míg ő evett a szobába szaladtam és átgondoltam a mondatokat, amiket felszeretnék tenni neki.
Tényleg tőled lett volna a gyerek? Nem ez nem jó. Rögtön neki támadnék. Mesélj arról az éjszakáról! Hülyeség, úgy hangzik mintha vágyakoznék utána. Hogyan történt? Tudom, hogyan történt.
Nagyobbnál, nagyobb buta kérdések pattantak a fejembe és még fogalmam sem volt róla, hogy mit mondjak, de Louis már meg is jelent.
- Na Pez.. Mit szeretnél? - mosolygott.
Lepergett előttem minden utolsó mondatom, amik az előbb a fejemben motoztak.
- Ülj le. - motyogtam miközben lehuppantam a kanapéra és a mellettem lévő helyre csapkodtam.
Lassan becsukta az ajtót és be is zárta azt, majd felém lépett.
- Valami gond van? - kérdezte miközben egy hajtincsemet a fülem mögé tűrte.
Alapból nem zavart volna, hiszen minden alkalommal poénból fogdosnak, vagy valami hülyeségen törik a fejüket. De most nem romantikázni  hívtam ide.
- Louis..én emlékszem mindenre. - szememet összeszorítottam. Nem mertem megnézni vajon milyen tekintettel bámul felém.
- Emlékszek rá, hogy mennyire vigyáztatok rám, hogy azt akartátok, hogy eszembe jussanak dolgok, hogy megnéztük a koncert videónkat, amin sírtam, emlékszem, hogy megöleltél minden alkalommal és vigyáztál rám. Mindenre! A vacsorára is. - tört ki belőlem.
Kinyitottam a szememet, csak bámult rám, könnyes volt a szeme, de szó nem hagyta el a száját.
- Louis kérlek mondj valamit!
- A vacsorára is? - kérdezett vissza újból.
- Igen...Már mondtam.
Megfogta a kezemet és hüvelykujjával egy kört rajzolt a kézfejemre.
- Kérlek ne haragudj. Én csak..szóval... - habogott össze-vissza.
- Nem maradj csendben. Nem fejeztem be. Azt, mondtad tőled van az a kis baba rendben, oké. De akkor mégis én miért csak arra emlékszem, hogy megakarsz csókolni de én visszautasítom aztán haza megyünk és KÜLÖN KÜLÖN fekszünk le aludni. - mondtam egyenesen kék szemébe.
Lesütötte a tekintetét. Valami nem stimmel.
- Hazudtam! Harry-vel összevesztünk és tudom mennyire fontos vagy neki. Gondoltam eléggé fájni
fog neki, ha azt mondom lefeküdtem veled. Csak, hogy este kiderült, hogy gyereked van. Így összekuszálódtak a szálak, Hazza jogosan hitte, azt hogy a gyerek tőlem van. Persze nem tőlem volt, hanem Zayn-től. Azt mondta ha nem mondom el neked, hogy a baba tőlem van, szétkürtöli, hogy megerőszakoltalak! Nem gondoltam volna, hogyha elmondom nem csak egy szívinfarktus lesz, hanem elveszted Zaynnel közös gyereketeket.
Csak hallgattam, ahogy elmeséli a történetet. Nem hittem a fülemnek. Harry megfenyegette? Zayn-é a gyerek? Louis nem tett semmit? Örülök, hogy nem kell hazudni a barátomnak. De a gyerek az övé lett volna. Felkeltem és behívtam Harry-t.
- Louis most el kell mondanod neki! Mindent! - adtam az utasításokat.
- Mi van? - nézett rám, majd Lou-ra Hazz.
Louis csak elnézett. Nem csodálom, hogy nem mert a szemébe nézni a fürtösnek.
- Hazudtam.- motyogta Louis alig hallhatóan.
- Kinek? - nézett össze-vissza Harry.
- Neked.....Harry neked. - tört fel Lou. - Összevesztünk és azt akartam, hogy neked jobban fájjon minden. Tudtam, hogy szereted Patrice-t és ha  én vele teszek valamit akkor te ideges leszel. Felakartalak húzni Harry. Csak aztán kiderült, hogy Pez terhes te azt hitted a baba tőlem van és megfenyegettél. De én hozzá se akartam nyúlni ÚGY, ahogy te gondolod. Eleanornak megkértem a kezét és vele akarok lenni, anélkül, hogy mindketten azt gondolnátok, hogy megerőszakoltalak és tőlem volt gyereked.
- Louis várjunk csak!! Te ezt az egészet kitaláltad? - láttam, hogy Harry erősen gondolkozik és próbálja feldolgozni a mondatokat.
- Igen és sajnálom!
Harold összeszorította a szemét és az öklét a levegőt benntartotta majd percekkel később nyugodtan figyelt Louisra.
- Tudod mit! Felejtsük el az egészet. Felejtsük el hogy összevesztünk és hogy kitaláltál minden hülyeséget. Nem csak miattad de csak gondolj bele szegény Pez-nek csináltál szart nem nekem. Szóval tőle kell bocsánatot kérned nem tőlem! Vegyük úgy hogy én nem is emlékszem semmire és vissza is megyek teát csinálni! Tehát Louis kérsz teát? - mondta Hazza nagyon higgadtan.
Lou egy ideig feldolgozta a tényeket amit közöltek vele, majd odaszólt.
- De kérek
Újra rám pillantott míg Hazz távozott a szobából.
- Akkor kérlek te bocsáss meg nekem.
Válaszul csak odaléptem hozzá és megöleltem.Felejtsük el. Nem érdekes már. Megtörtént és kész nincs mit tenni.