Kórház

*Niall szemszöge*

Csendben várakozunk tovább, már éjfél is elmúlott bőven. Az orvos azt mondta, lassan bemehetünk Patrice-hez. Zayn még mindig nem dolgozta fel, a kis babával történteket. Mindenki csak bőg, én viszont kicsit örülök,hogy a kishúgommal minden rendben. Nem tudom mit tettem volna, ha elveszítjük. Ő mindenkinek fontos. De legjobban talán nekem és Zaynnek. Bár most nagyon úgy tűnik Louis és Harry is eléggé megviselt a történtek miatt. Szokásosan Liam az egyetlen aki ép ésszel tud gondolkozni jelenleg.
- A hölgy még nem ébredt fel de ketten bemehetnek. - jelent meg egy szőke nővér.
Zayn és én megyünk be először. Aztán majd a többiek.
Ahogy beléptünk a kórterembe, ugyanaz a látvány fogadott minket, mint a múltkor. Pez-ből csövek lógtak ki a karjánál, fél arcát lélegeztető maszk takarta el. A gépek folyamatos pittyegése töltötte be az egész csendet körülöttünk. Csak mozdulatlanul feküdt. Zayn kihúzott egy széket, amely az ágy alatt volt. Leült barátnője mellé, akinek apró kezét a saját hatalmas tenyerébe temette el. Én is követtem a példáját és leültem a hugicám mellé. Mindketten csak figyeltek Patrice arcát, hátha egyszer csak kinyitja a szemét.

Már órák óta bent ültünk. Zayn-t nagyon megviselte, hogy még nem kelt fel a mi kis családtagunk.
- Szerintem...engedjük be a többieket is. - mondtam halkan.
Zayn aprót bólogatott, majd Patrice fölé hajolt, leemelte róla a maszkot és egy csókot adott ajkára, majd a kezére és távoztunk a teremből.
- Bemehetünk? - kérdezte Louis és Harry.
- Menjetek csak. De még nem kelt fel. - válaszoltam, és leültünk a kis narancssárga székekre. - Nekem fel kell hívnom anyát, hogy elmondjam neki megint mi történt.

*Louis szemszöge*

Lassan keltünk fel a székekről, Harry-vel. Hihetetlen, hogy ez az egész azért történt, mert én elmondtam neki, hogy a gyerek nem Zayn-é. Harry-nek már elmondtam, hiszen a legjobb barátom. Ő tudta meg a legelőször, hogy a kis baba az enyém. Ahogy a kis szoba felé tartottunk, mindenem remegett. Tutira én vagyok az utolsó ember, akit Patrice látni szeretne.
Leültem Zayn előző helyére a ki székre, Harold pedig a másikon foglalt helyet.
- Szerinted mit fog szólni ha felkel? - néztem rá Hazza-ra.
Göndör fürtjei szana szét álltak, szemei vörösen izzottak a sok sírástól.
- Nem tudom. Kétlem, hogy örült volna annak, hogy a gyerek a tiéd és nem Zayn-é. - mondta halkan.
Harry-ről tudom, hogy nagyon szereti Patrice-t. Már amikor először látta Őt az x-faktorba, már akkor teljesen belehabarodott és egy ideig biztosra mondhatom az érzés kölcsönös volt. De aztán Zayn lett, Pez választottja, nem Harold.
Halk nyöszörgést hallottunk meg, majd lassan Patrice szeme kinyílt. Átfutott rajtam a rettegés.
- Jobb lesz ha én most megyek. - súgtam oda Harry-nek.
- Louis ne menj el! - szólalt meg halk rekedtes hangon,Pez.
Ne menjek? De hát én rontottam el az életét.
- Mi történt? - nézett rá Harry-re.
Harold összeráncolta a homlokát és az én tekintetemet kereste.
- Életben vagy...az a lényeg. - mondta meggyötörve Hazza.
Nagy csend volt egy ideig a teremben. Majd Zayn benyitott, mert ébren is akarta látni a barátnőjét, így már hárman illetve Patriccel együtt négyen csücsültünk a szobába.


*Zayn szemszöge*

Beléptem és megláttam Patrice, fáradt karikás szemeit.
- Hogy vagy drágaság? - kérdeztem miközben magam mögé csuktam az ajtót.
- Kicsit nyom a szívem, de most már minden rendben lesz. Csodálatos család leszünk amint felépülök. - mosolygott rám. Boldog volt. Teljesen boldog. Hogy mondjuk el neki, hogy nincsen család? Nincsen kis baba?
Csend lett, senki nem válaszolt az előző mondatára.
- Történt valami, igaz? A kis babánkkal? - kérdezte meg tőlem.
Nagyot nyeltem, és egy kósza könnycsepp jelent meg szemem sarkába.

*Louis*

Patrice nem emlékszik rá, hogy elmondtam neki, az a gyerek az enyém lett volna. De talán jobb is így. Rámosolyogtam a leányzóra és nyugtatni kezdtem.
- Figyelj Pez...a kis baba....szóval...nem élte túl, de minden rendben lesz. Sokkal jobb lesz így. Hiszen gondolj bele, hatalmas pocakkal egy kis babával a hasadban akartál volna turnéra menni? -
Eleinte csend volt. Lehet, hogy ostobaságokat beszélek, majd a könnyes, kisírt szemek rám találtak.
 - Nem! - motyogta halkan.

*Zayn*

Leültem mellé, és beszélgetni kezdtünk.
- Mikor mehetek már haza? Annyira unalmas itt bent, és valószínű a kaja is rossz. Meg akarom enni, a hűtőnkben lévő halat. - kiáltott fel Patrice.
Halat? Hiszen az akkor volt a vacsora, amikor az első számú szívinfarktus megtörtént. Ezek szerint emlékezik?
- Te tudod kik vagyunk? - nézett rá Harry vigyorogva Pez-re.
- Már, hogy ne tudnám, idióták! - értetlenkedett.
Ezek szerint semmire sem emlékszik, ami azóta történt. Hogy nem emlékezett semmire, hogy Louissal ment vacsizni. stb.
Felé nyúltam és megcsókoltam, Ő pedig zavartalanul csókolt vissza. El sem tudom mondani mióta vártam erre.
- Na most komolyan itt akarjátok falni egymást? - tette fel a kérdést könnyes szemekkel Lou.
- Igen. Most itt!! - mondtam oda nekik, két csók között.

*Patrice*

Éreztem, hogy valami nincs rendben. A fiúk elmesélték, hogy egy hónapon át semmire sem emlékeztem és most tértek vissza a dolgok. Hiányzott Zayn csókja. Nagy meglepetésemre Perrie is haza utazott Párizsból a turnéjukról, hogy meglátogasson.
-Istenem csajszi. Annyira sajnálom. De legalább te jól vagy.
Leült mellém, a többiek ki mentek, hogy most csak mi ketten csajok beszélgessünk egy kicsit.
- Tudok hozni neked valamit? - kérdezte meg. Annyira figyelmes és úgy imádom.
- Köszi.De nem kell semmi.
- Valami baj van?
Hát persze, hogy baj van. Azt hiszik a fiúk, hogy nem emlékszek arra ami abban az egy hónapban történt. Dehogynem! Emlékszem rá, mennyit foglalkoztak velem, hogy minden körülöttem forgott, hogy szegény Zayn nem mert hozzám érni. Hogy Louis vacsorázni vitt, talán életemben először és arra is emlékszek teljesen tisztán, hogy a gyerek is az övé volt. Bunkóság azt mondani, hogy egy kicsit örülök, hogy nem született meg az a kis baba?
- Van baj! Ráadásul hatalmas.
- Kivele!
- Perrie az a kis gyerek nem Zayn-é volt. - könny szökött a szemembe ennél a mondatnál. Barátnőm ledöbbent értetlenül fürkészett.
- Hát akkor? - suttogta a kérdést.
- Louisé. Érted? Louisé. - tört ki belőlem az aggodalom. Hogy fogok én ezek után a srác szemébe nézni? Oké, hogy részeg voltam, de akkor is...az nem kifogás.
- Nyugodj meg, csak tegyél úgy mintha nem tudnád, és akkor minden rendben lesz! Zayn sose fogja megtudni, Louis pedig amúgy is gyorsan feldolgozza. - lesütötte a szemét.
- Miért mi van Louissal? - értetlenkedtem.
- Megkérte Eleanor kezét, pár nappal ezelőtt!
 Ahelyett, hogy aggódtam volna, teljesen megnyugodtam. Akkor nem lesz itt semmi konfliktus. Minden rendben lesz.

*Pár nappal később*

- Patrice ezt húzd fel és mehetünk haza! - dobta oda felém játékosan Zayn a ruháimat.
Gyorsan felvettem. Alig várom, hogy elhagyhassam már ezt a kórházat. Ebben a két hónapban, szinte itt töltöttem az életemet. Borzalmas.
- Mehetünk!! - pattantam fel az ágyról. - Hol vannak a többiek??
- Otthon várnak.
Kézen fogva hagytuk el a kórtermet, majd az egész kórházi épületet.
Soha se fogom felfogni, miért olyan nagy dolog, ha utcára lépünk, de újabb fotós tömeg várt minket odakint. Lassan beleőrülök, hogy minden pillanatomat meg kell örökíteniük. Bekászálódtunk Zayn autójába. Az anyósülésen helyet foglaltam, és már indultunk is.
Út közben, nagyon jól elbeszélgettünk. Fel sem merült a gyerek téma. Persze hiszen akarunk gyereket, de nem most, hanem majd idővel később.
Ahogy leparkoltunk, felkaptuk a csomagomat és a bejárathoz igyekeztünk.
Benyitottam és amit megláttam egyszerűen megható volt. Mindenki ott állt a bejárati ajtónál, anyával együtt.
Ledobtam a kis bőröndöt és oda futottam.
- Annyira hiányoztál! - öleltem át.
- Te is nekem Kincsem. Minden rendben van? Jól vagy? Niall mesélte, hogy kétszer is rosszul lettél.
- Igen anyu. De már minden rendben.
- Nagyon sokat fogytál! Nem eszel rendesen?
Ahogy ezt a kérdést anya feltette, mindenki nevetni kezdett. Hogy én ne ennék? Dehogynem, sokat eszek..ha jó kajáról van szó. De mint tudjuk a kórház nem luxus étterem.
- Gyere Törpike, csináltam neked spagettit. - kapott el kezemnél fogva Harry.
Imádom Harold spagettijét...szerintem nincs is az övénél finomabb.
Ahogy leültem a konyhába, feltűnt, hogy a szokásostól eltérően hatalmas rend van a lakásban.
- Fiúk ti rendet raktatok? - kérdeztem nevetve.
- Igen..! Hazajöttél. - motyogta Louis mosolyogva.
Mindannyian enni kezdtünk, közben nagyon sokat nevettük, mindenen. A kellemes ebéd után, anyának menni kellett.
- Gyertek csak ide! - intett nekem és Niall-nek az ajtóból.
Odaszaladtunk és figyeltük, minden mondatát.
- Nagyon vigyázzatok magatokra továbbra is. Felőlem lehettek akármekkora sztárok, attól még az én kis gyerekeim maradtok! Vigyázzatok egymásra. Patrice ne felejtsd el bevenni a vitaminjaidat, és a gyógyszereidet, amiket kiváltottam. Niall te pedig ne futkoss mert rosszat tesz az amúgy is rossz térdszalagjaidnak és kérlek ügyelj arra, hogy a hugod mindennap kétszer bevegye gyógyszereket. Hoztam teát Írországból, a kedvenceteket. - hadarta anyu.
Nem vagyok már két éves....Niall-re néztem aki szintén próbálta vissza tartani a nevetést.
- Oké Anyu. - mondtuk egyszerre, majd átöleltük és elment.


- Gyere ide...! Csináltam neked egy kis videót, ami az első x-faktoros percektől a tegnapi kórházig tele van képekkel! - rángatott maga után Louis.
Leültem a kanapéra a házimozival szembe, Harry és Zayn mellé. Barátom átkarolt, és elindult a videó.
Benne volt, amikor ülünk a kanapén az x-faktorban és beszélgetünk, az első színpadi fellépés, egy csomó bolondozás, amiket még Louissal műveltünk a házban, a videó naplókból kisebb részletek, a Zaynnel lévő első csók, amit Harry kapott le. Minden ami fontos volt számunkra, benne volt. A videó végén a fiúk üzentek nekem: "Ha netán nem emlékeznél semmire, ezt a videót azért csináltuk, hogy eszedbe jussanak a csodás pillanatok amiket együtt éltünk át. Szeretünk" - hangzott szinte egyszerre az öt fiútól.
- Gyertek ide!! - mondtam elérzékenyülve, majd átöleltem őket. - El sem tudom mondani mennyire imádlak titeket.
Elfáradtam mára, így Zayn-nel kézen fogva indultunk meg a pihe puha ágyba.
Derekamnál átkarolt, szempilláit az arcomon éreztem, lehelete csikálta a nyakamat és a fülemet.
- Annyira hiányzott már ez az egész. Hogy átöleljelek és azt mondhassam Szeretlek. - mondta halkan.
Olyan volt mint valami kis óvodás aki most kapta vissza a büntetése után a játék mackóját.
- Én is szeretlek. - mondtam, majd csókkal jutalmaztam meg az én kis ovisomat.