Sokk

*Zayn szemszög*

- Itt vagyok veled. - mondtam neki megnyugtatásul.
- Köszönöm doktor úr...- csendült fel gyönyörű hangja.....DOKTOR ÚR????
Mondd..istenem mondd, hogy rosszul hallottam.
- Doktor úr?? Ugye csak viccelsz Patrice? - kérdeztem meg tőle miközben erősebben szorítottam aprócska kezét. Nem akarom elveszíteni.
- Miben viccelnék? - próbált feljebb ülni, de amint ezt megpróbálta a szívéhez nyúlt.
Nem tudtam mit mondani. Nem tudja ki vagyok..nem emlékszik rám..ránk.


*Harry szemszöge*

Ameddig Zayn bement mi az apró kis ablakon figyeltük őket. Pez meg sem mozdult. Törékeny ki teste nyugodtan helyezkedett el a fehér puha anyag alatt. Eddig még elég bíztatóan hangzana a dolog. De a látvány, hogy csövek lógtak ki a karjából és a gépek pittyegését itt a folyóson is lehet hallani. Néztük, ahogy Zayn beszél, Patrice-hez, mintha csak hallaná, amit mondd neki. Aztán megmozdult a keze, és kinyitotta a szemét. Zaynie mondott neki valamit, amire Pez válaszolt és a barátja arcán aggodalom jelent meg. Majd idegesség. És végül sírni kezdett. Louisra néztem aki zokogva ült a padon. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire közel állt hozzá Patrice. Időközben Niall és Liam is utánunk jöttek autóval. Pezzy bátyja csak ült és bámult maga elé.
- Mind bemehetnek ha gondolják a beteg felébredt, de ne zaklassák fel. - mondta egy orvos.
Csendben keltünk fel a padról, és sétáltunk a kórterme felé. Becsuktuk az ajtót és mind rá néztünk.
- Szia bátyus! - mosolygott rá Niall-re és a kezeit nyújtotta felé. A szöszi közelebb lépett és erősen magához ölelte a hugát.
- Jobban vagy? - suttogta a halk terembe Nialler.
- Igen...a fejem fáj egy picit. Bemutatnád a barátaidat?
Sokkot kaptam. Zayn az ölébe ejtette a kezét. Niall egyenesen, Patrice barna szemeibe bámult. Louis a térdére rogyott, míg Liam nem éppen szokásához híven káromkodni kezdett.
- Nem tudod ki vagyok? - mutattam magamra.
Pez rábámult Niall-re, majd újra rám, aztán újra bátyjára.
- Öööö...tudnom kéne?- kérdezte megilletődve.
Mindannyiunk szemébe könny szökött.
- Nem emlékszel rám sem?- bőgte el magát Zayn.
- Sajnálom. - már Patrice is sírt.
A doktor úr belépett, hogy kikérdezhesse a páciensét a történtekről.


- Hát önök meg miért sírnak? - nézett ránk összevont szemöldökkel Mike, az orvos.
- Nem emlékszik ránk....csak Niallre. - mondtam.
- Mennyire verted be a fejed? - nézett a doktor úr, Pez-re.
- Nem tudom. Bevertem? - kerekedett el a szeme.


*Pár hét elteltével...Patrice szemszöge*

Mindennap látogat az 5 fiú, de a pszichológus szerint nem  mondhatnak el semmit, mert még nem kérdezett ki, hogy pontosan honnan nem emlékszek semmire. Zayn most itt ül mellettem, túl nagy a csend. Igazán tökéletesen néz ki, a borosta ami az arcát díszíti nagyon jól kiemeli a vakítóan fehér fogsorát. A mogyoró barna szeme elég zavarba ejtő, főleg, hogy egyfolytában engem bámul. A haja igazítatlanul meredezett az ég felé. Akárhányszor hozzám ért vagy megfogta a kezemet, jól esett. Bőrömön enyhén bizsergető érzés jelent meg egyfolytában, a hideg kirázott és mosoly ült az arcomon. De miért nem emlékszek rájuk? Miért nem tudom kik a többi fiúk? Niall-re emlékszek, Őt tudom kicsoda, a bátyám. Elmondta, hogy Zayn a barátom. De többet nem árulhatott el, amit megértek, mert a doktor szerint így gyorsabban jönnek vissza az emlékeim. Bár szerintem ha elárulnának valamit, könnyebben  menne a dolog. Meg kellett törnöm a csendet.
- Khm..Zayn? - mondtam alig hallhatóan, mert a torkom kiszáradt.
- Igen? - kapta fel a tekintetét a kezemről.
- Ide nyújtanád a vizes palackot? - mosolyodtam el egy kicsit.
- Persze. Megitassalak? - kacsintott rám.
Egy ismerős érzés fogott el, és ajkamba haraptam.
- Na de Pez. Ezt régen is csináltad. - adta kezembe az üveget.
Kortyoltam párat majd leraktam vissza a komódra, majdnem leesett de szerencsére elkapta Zayn.
- Tudod...elég kellemetlenül érzem magam. - bámultam rá összekulcsolt ujjainkra.
- Ne haragudj...- engedte el a kezem...- mindig elfelejtem.
- Ne..kérlek ne engedd el..nem azért érzem magam furcsán. - vágtam rá gyorsan, mire Ő azonnal egy mosollyal díjazott és kezemet újra nagy tenyerébe fogta.
- Tudom..illetve elhiszem, hogy rossz lehet, hogy nem tudod kik vagyunk.
- Hát nem éppen jó érzés. De már várom a pillanatot amikor újra eszembe jutnak a dolgok.
Az orvos belépett, következik a kivizsgálás...szuper.
- Jól van a fején lévő púp szépen gyógyul. Van olyan dolog amire emlékszik? - nézett rá orvosom, Zayn-re.
- Nem..még semmire. - mondta a...barátom.
- El kell mondjak valamit, aminek valószínű nem fognak örülni. - vette komolyra a szót Mike. - Szóval a kisbabáról lenne szó. Alig pár napos a kicsike, tehát sok mindent nem lehet megállapítani, de valószínű egy darabig nem kapott levegőt, így az agya károsult. - mondta.
Hogy milyen kisbaba? Az enyém meg Zayn-é? Én terhes vagyok?
- Már elnézést de az én gyerekemről beszélünk? - néztem aggódva a doktor úrra.
- Igen. - bólogatott.
- Tőled van? - fordultam Malik felé.
Csak bólogatott.
Ilyen komolyak voltak köztünk a dolgok? Nem gondoltam volna. Egyre jobban kezdett érdekelni minden ami velünk kapcsolatos. Bár most egy ismeretlen gyerekét cipelem a szívem alatt, de tudom...valahogy érzem, azt hogy ez a tökéletes srác szeret engem. De szegény gyerek, az én baklövésem miatt, most nincs jó állapotban, sőt beteg.
- Hölgyem hagyom magát pihenni, egyébként lassan haza mehet, az állapota jó. - fejezte be a mondatát.
Haza? Újabb kérdések merültek fel bennem...hol is lakok?
- Valami baj van? - nézett rám Zayn értetlenül.
- Hol is lakok? - kérdeztem hunyorogva.
- Velünk az 5 sráccal, köztük a bátyáddal is. - röhögött fel.
- Ne nevessél Zaynie..ne nevess. - dobtam meg egy alattam lévő párnával mosolyogva.
- Mielőtt a baj megtörtént volna gyakran becéztél így. - dobta vissza  párnámat.
Lassan a többi fiú is megérkezett, és hoztak be nekem ruhát amibe haza tudok menni. Felkaptam magamra a göncöt. Úgy néztem ki ebbe a kollekcióba mintha csak valami sztár lennék, sőt úgy is éreztem magam. Teljesen illett a szerelésem a másik 5 sráchoz. Lifttel mentünk le a kórház kijáratához. Már azt sem tudom milyen nap van..nem is figyeltem eddig. Ahogy ki léptünk az ajtón, vakuk kezdtek el villogni. Mi történik? Több ezren álltak kint és vártak...valószínű ránk. Többen kérdezték TŐLEM miért kerültem be a kórházba. De nem válaszoltam. Niall pedig közölte nem adok interjút egyik tv-nek sem. Interjú? Mi a fenének adnék én interjút bárkinek is. A következő pillanat újra meglepett egy szép nagy limuzin állt meg előttünk, Louis (mivel bemutatkoztak a srácok, tudtam a neveket) kinyitotta nekem az ajtót, amit én mosollyal jutalmaztam.
- Mi volt ez a sok..nem is tudom micsoda?- biccentettem a fotósok felé.
- Ezt úgyis megtudná!  - néztek össze a fiúk, Liam mondatára.
- Patrice...mi egy banda vagyunk!! Erre sem emlékszel? - mondta Harry.
- Sajnos nem...- ingattam a fejem.
Az út további része csendben telt....nagyon hosszú volt az út, még repülőre is kellett szállnunk, hogy Írországból, Londonig jussunk. De amint megérkeztünk, sokkal jobban éreztem magam. Újabb limoba szálltunk és megindultunk a Direction ház felé...vagy mit mondott Lou. Oda viszonylag hamar érkeztünk.
A ház hatalmas volt, akárcsak egy palota. Hatalmas volt a kertje.  Liam kaput nyitott, mellette pedig egy másik lány állt, Ashley. Nagyon kedves lánynak tűnt. Végig mosolygott rám. Beléptünk a házba, ahol barátnőm Eleanor rögtön a nyakamba ugrott. Igen, rá is emlékszem.
- Barátosném jól vagy? - kérdezte miközben erősen ölelt.
- Azon kívül, hogy nem emlékezek a 4 idiótára, igen. - röhögtem fel.
- Rám és Niall-re igen?? - nézett rám értetlenül.
Csak bólintottam.
- Régen is idiótának hívtál ám bennünket. - karolt át Louis.
Mindenki szét széledt ki a konyhába ki a kanapéhoz gyűlt. Én a DVD-s szekrény bámultam amikor feltűnt egy turné borító...amin én is ott vagyok. Kinyitottam és kivettem a dobozát.
- Ez a mi...bandánk? - fordultam a fiúk felé miközben a számomra "ismeretlen" borítót nézegettem.
- Igen..ha gondolod betehetem. - kacsintott rám Harold.
- Na hajrá tedd be....a DVD-d. - nevettem fel.
- A perverzség is megmaradt. - nyúlt Hazza a DVD-ért.
Csendben néztem a filmet, a többiek jó formán a reakcióimat bámulták. Tetszett számomra a dolog amit csináltunk. Kicsit meg is hatódtam amikor láttam mennyi ember áll a színpadunk előtt, tapsolva és sikongatva a nevünket. A fiú rajongók pólóján az én nevem állt. Milyen kár,hogy jelenleg egyik pillanatra sem emlékszek.